Felírásra kenyér

Én nem olyan régen olvasok blogokat. Azelőtt azt sem tudtam mi fán terem és mire jó. Sokszor semmire sem jó úgy igazából és mégis. Ha az ember csak úgy kiír magából dolgokat, már sokat tett lelki egészségéért, ami viszont mindennek az alapja. Rendszeresen most sem olvasok sokat, mert egyszerűen nincs rá időm, de időnként bővül a lista. Így akadtam egy kedves blogger-társra, aki már régebben műveli ezt az önkifejezési formát és sokan látogatják őt virtuális portáján.

Roza blogja

Most a kenyérsütés az aktuális téma. Ennek kapcsán derült ki az az info, hogy picinyke Dunántúli falujukban (150 fő) a helyi boltos (az egyetlen) úgy hozza a kenyeret, hogy előtte mindenki megrendeli, s így természetesen mindenki el is viszi a maga "életét". Semmi kockázat, tiszta üzlet. 

Ez a kenyér felírás nekem előhozott egy nagyon régi emléket, ha szabad röviden elmesélem. De ez még 1984 körül lehetett, egy kis nógrádi faluban. Mi "pestiek" kék-túráztunk és úgy kerültünk oda, pont augusztus 19-én du. 3 óra körül. Bementem abba a boltba, ami épp a falucska főterén volt és kérdeztem, hol találom a zöldséges boltot. Mire a hölgy arcán átsuhant egy röpke mosoly,  átsétált az L alakú pult másik oldalára és megkérdezte mit szeretnék. Szóval csak egy bolt volt a faluban. Ott lehetett kapni mindent: kenyeret, zöldséget, cipőkrémet.  Nekem ez akkor nagyon furcsa volt. De most jön a lényeg a kenyérrel. Ugyanis vagy 15 asszony álldogált a bolt körül és türelmesen vártak valamire. Kérdeztem mire várnak? Kiderült, kenyérre! Ugyanis a faluba a kenyeret Balassagyarmatról szállították és ők a szállítóautót várták. A kenyér ünnepét megelőző nap délutánján 3 h-kor. Nem tudom a fiatalabbak megértik-e mit akarok mondani, de jól emlékszem, hogy itt a fővárosban az ünnepek előtt az emberek ölték egymást a kenyérét - bár sajnos jó része pocsékba ment mert mindenki "túltankolta " magát. Ha valahol kifogyott a kenyér - úgy mint mostanában a cukor - akkor a televízió és a rádió is foglalkozott a témával. Míg itt Bp.-en ment az őrület a kenyér körül, addig ott, egy piciny faluban az asszonyok türelmesen vártak, mint mindig, ha várni kellett. Márpedig akkoriban sok mindenre várni kellett. De, hogy most 2011-ben is vannak olyan települések, ahol a boltos nem engedheti meg magának, hogy több kenyeret tartson mint ami elfogy, sőt, hogy fel kell rá iratkozni, ezt nem gondoltam volna. Persze teljesen érthető és logikus. Inkább így legyen, mint hogy sok finom kenyeret kidobjanak a szemétbe. Sajnos itt nálunk ez történik.  S valami Uniós direktíva miatt ha akarnák sem tudnák a maradékot még az állatoknak sem odaadni. Mert fő a higiénia.

kép helye:

Mintha munka, mintha ország

Amikor dühös vagyok, gyakran úgy gondolom, hogy mi egy "mintha ország" vagyunk. 

• úgy tűnik, mintha működne, de nem
• úgy tűnik, mintha minden kapható lenne a zsúfolt boltokban, de az pont nincs amit keresel
• úgy tűnik, mintha dolgoznának az emberek, de nem, sok helyütt csak úgy tesznek
• úgy tűnik, mintha egymásra lennénk utalva, de mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti
• úgy tűnik, mintha el lehet intézni bármit is amit szeretnék, de nem, sokszor semmit sem lehet elintézni
• úgy tűnik, mintha  ....... és hosszan sorolhatnám

Hogy mitől vagyok most dühös? Végül is nem nagy dolog, de a hétköznapjainkat rendesen megfogja nehezíteni.

Nem régiben elkészült a zajvédő fal mellettünk (M0),  de nem sok köszönet van benne. Már az építést is egy külön történetbe illene megörökítenem, de tán valahol írtam is róla, de most nem jut eszembe. Mindegy. A lényeg, hogy ugyan lerakták az elemeket, de az ajzat és a terep között sok helyütt jókora lyukak tátongtak. Amellett, hogy a zaj is átjött, nem nyújtottak valami szép látványt. Tegnap végre megjelent az "útépítő brigád"  és elkezdték betölteni a lyukakat, ami nagyon hasznos cselekedet.  Az megint egy külön történet lenne, hogy a vízelvezető  árok az építés során a fal másik oldalára került. (A teljes hossz kb. 600 m) Ez így száraz időben -már több hónapja nem esett eső mifelénk - nem tűnik fontos szempontnak, de ha jön a víz, mindjárt előre ugrik a prioritási listában. Sajnos csak a miénkben, mert a tervezők és az építők ilyen kicsinységre nem adnak. Szép komótosan, ahogy illik, a földszállító gépekre néha órákat várva a nyolc embernek , ezt a 300 m-t sikerült két nap alatt befejezni. De mit is csináltak tulajdonképpen:

1. Kicsit terepet rendeztek, tehát a gép ide-oda tologatott némi kupacot, egy-két autónyi szemetet elvittek sittbe.
2. Az ideszállított humusszal végig töltötték azt a 300 m-t, kb. 50 cm magasan és 60 cm szélesen. (bocsánat, keskenyen)
3. Semmi megtámasztás, semmi döngölés. Próbáltam rávilágítani, hogy a jelentősen lejtős terepen az első komolyabb esőcske úgy elmossa azt a vakondtúráshoz hasonlatos földcsíkot, hogy azt öröm lesz nézni. (Bár nem hiszem, hogy lesz kedvünk nevetni majd.) Természetesen ebből kifolyólag az ott lévő hézagok majd újra láthatóvá válnak, illetve a víztömeg egy része, már megint a mi kertünkben fog landolni. Nyilván ez sem hatotta meg őket, hiszen végül is megcsinálták amit parancsba adtak nekik.
4. Kértem, hogy a hozzánk átrakott agyagot szedjék fel, mert egyrészt balesetveszélyes (lásd. térszalagom bánta), másrészt bemossa majd az eső a termőföldre. Hát hosszas egyeztetések és megbeszélések után sikerült nekik talán 2-5 cm vékonyságú agyagréteget legyalulni. Kár, hogy maradt még vagy 15 cm. A hepehupákról már nem is beszélek, mert gondolom külön változatosságként hagyták meg nekünk. Hogy a fiúk miként fogják azt az irdatlan mennyiségű agyagot eltüntetni onnan, még nem tudom, de lehet, hogy kitanulom gyorsan a fazekas mesterséget is. 

Következtetés:

Megint beigazolódott az elméletem, hiszen ezek az emberek két napig úgy tettek, mintha valami értelmes dolgot csinálnának, pedig nem. Mintha értelme lenne a munkájuknak, pedig nem. Gondolom úgy vannak vele, hogy csak november végéig kell állni az építményüknek, mert az átvétel után úgysem fognak foglalkozni  annak funkcionalitásával. (Bár azt hiszem, most sem). A lényeg, hogy az elvégzett kontár munkát leszámlázhassák. Ahogy az építőipar fizetési morálját ismerem, majd a megrendelő is úgy tesz, mintha kifizetné a kialkudott díjat. Nem mintha bánnám!

kép helye: 

kép helye:

Lelki egészségünkért - Aggódás az élet megrontója 2.

1. fejezet             Élj Napról Napra

Régebben nagyon önző gondolatnak tartottam volna ezt a kijelentést. Hiszen elsőre azt sugallja, élj a mának, ne törődj semmivel. Az igazság viszont pont az ellenkezője. Célok és tervek nélkül nem szabad élni. Szükségünk van arra, hogy mérföldköveket állítsunk magunknak és igyekezzünk el is érni azokat. De nagy igazság, "hogy úgy készülhetünk legjobban a holnapra, ha minden intelligenciánkkal és lelkesedésünkkel igyekszünk tökéletesen megoldani a ma feladatát."
Ezt  dr. Sir William Osler mondta, aki fiatalkorában találkozott egy tizennyolc szóból álló idézettel, ami annak idején megváltoztatta az életét. Ő medikusként agyon aggódta magát azon, hogy átmegy-e az államvizsgán, sikerül-e elhelyezkednie, lesz-e praxisa, meg tud-e élni, stb...

Ekkor olvasta Thomas Carlyle szavait: "Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem, hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll."

Néha ez a legnehezebb! Hiszen magunkat felmentve sokszor olyasmin morfondírozunk, ami tőlünk független esemény, amit nem is tudunk befolyásolni. Vagy olyasmire vágyakozunk, ami sohasem lehet a miénk. Vagy azt hisszük, hogy majd egyszer, ha ez meg az a körülmény stimmelni fog, akkor majd milyen jó lesz nekünk. Pedig most is jó, csak nem vesszük észre. Nem örülünk amink van és nem érzékeljük, hogy most éljük az életünk és nem holnap. Az idő pedig úgy elszalad s vele az életünk is.

Vegyük észre:     a jövő az ma van és nem holnap!

kép helye

Lelki egészségünkért - Aggódás az élet megrontója 1.

A Marketing Expón két könyvet vettem. Wolf Gábor Marketing Bibliáját már ki is olvastam és csak ajánlani tudom mindenkinek. Bár a vállalkozásokkal kapcsolatos a téma, azért bőven van benne olyan gondolat, amelyen érdemes másnak is elgondolkodni. Aki pedig csinál valamilyen vállalkozást - legyen az akármilyen kicsi - sok jó ötletet meríthet belőle.

A másik könyv ihlette a bejegyzés címét. Mikor megláttam tudtam, hogy ezt nekem írták és pont jókor találkozom vele. A címe is nagyon találó: Dale Carnegie Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni. Még sohasem vettem ehhez hasonló könyvet sem, mert némi sznobizmussal fűszerezve úgy gondoltam ez csak valami népbutítás és a szerző nevet a markába és számolgatja a millióit. De nem. Beleolvastam és megragadott. Igen is kellenek az embernek olyan kapaszkodók, amelyek segítenek legalább szinten tartani magát. A régi klasszikusok mellett ma már szükség van ennek a kornak megfelelő válaszokat megfogalmazó irodalomra is. Engem meggyőzött és élvezettel olvasom. Ezt fogom most néhány alkalommal megosztani a nagyérdeművel.

Régen a fertőzések tizedelték az emberiséget, ma a stressz talaján kifejlődő civilizációs betegségek nyomorgatják mindennapjainkat széles e világon. Magasvérnyomás, cukorbetegség, depresszió, szívinfarktus és társai gyakorta vendég sok helyütt A rohanás, a folytonos aggódás és idegeskedés sokunk egészségét aláássa és már ásta is. Szükségünk van olyan módszerekre, példákra és ötletekre, amelyeket magunk is beépíthetünk eszköztárunkba és ha éppen szükség van rá, mint Rodolfó az elbújtatott kártyalapot előkapjuk a rejtekhelyről és a magunk hasznára alkalmazzuk azt.

A könyv gyakorlatilag példák tömegét elénk tárva sorra veszi azokat a helyzeteket amelyek átgondolásával elhagyhatjuk felesleges aggódásainkat és végre magunkra és a munkánkra koncentrálhatunk. Felszabadító pillanat, amikor nem hagyjuk magunkon eluralkodni a negatív érzéseket, hanem a lehető legjobbat akarjuk ott és akkor kihozni magunkból és a helyzetből egyaránt.

Valamikor a rádióban hallottam egy történetet egy férfiról, aki nagyon magasról lezuhant és össze-vissza törte magát. Csodálatos módon életben maradt, de az egészségügyi szakszemélyzet egy lyukas 2 fillért sem adott volna az életéért. Ő megkérdezte, mennyi a túlélés esélye. Lehangoltan közölték vele, hogy legfeljebb 3-4 %. Mire ő kedvesen és mosolyogva hozzájuk fordult és kijelentette, hogy úgy nézzenek őrá, hogy ő abba a 3-4 %-ba tartozik, aki túlél egy ilyen zuhanást. Azt mondta, leírhatatlan volt a hatás, mert kezdtek rá másképp gondolni és megtettek mindent azért, hogy felépüljön. Sikerült neki, hiszen saját történetét adta elő.

Bár sokan elméletben tisztában vagyunk azzal, hogy fejben dőlnek el a dolgok -nem úgy mint, Csokinak a sörös láda - de még sem teszünk erőfeszítést azért, hogy gondolkodásunkat átstrukturáljuk.  Pedig a saját érdekünk lenne.

Most erre teszek kósza kísérletet, ha van kedved, tarts velem!

képek helye

Építészet - ízlés dolga

Nem érdekes, hogy hol, de tegnap sikerült megörökítenem ezt a két épületet, ami szinte egymás mellett áll, ugyan annak a falunak a végében. Nekem ez egy kicsit sok, de hát ízlésen ne lehet vitatkozni. Remélem gazdáik jól érzik benne magukat. Mi is a bajom ezekkel az épületekkel?

1. túl hivalkodóak
2. egyáltalán nem illenek bele a tájba
3. ami hagyományos akar lenni rajta, az is félre sikerült
4. mit akar kifejezni egy ilyen épület

Remélem senkit nem bántok meg vele, s nem is vagyok építész, de muszáj megjegyeznem a következőket.

 Főleg Dunántúlon nagy divat a házakra festményeket készíttetni, amivel nincs is baj. Azzal sincs baj, hogy valaki szereti a lovakat. A kék színt is szeretem. De így együtt ez nem valami ízléses. A szürke és a kék nem passzol egymáshoz. Főleg nem ez a kék. A lovakhoz pedig különösen nem illik egy ilyen környezet.

Ez az épület már sokkal esztétikusabb, de látszik, hogy koncepció nélküli a kivitelezés. A sok fa és kő, nagyon passzol egymáshoz, a színek is nagyon jók, de!!! Mi akar lenni, magyar vagy mediterrán jellegű épület. Mert az előbbihez túl csicsa, a másodikhoz túl sok a magyaros vonás. Kíváncsi lennék, vajon a gémes kút díszlet-e vagy használják is? Legjobb tudomásom szerint ez inkább az Alföldön elterjedt fajta, de ez már tényleg részletkérdés.

Egyébként azt figyeltem meg, hogy nagyon sokan építenek csodálatos mediterrán házakat itt akár Budapesten is, amik tökéletes összhangban vannak saját magukkal. Legtöbbjük, igényes kivitelezésű, de szerintem jobban mutatnának egy toszkán lankán, sem mint itt.

Ha én építkezhetnék, mindenképpen csak olyan épületet szeretnék, amely szervesen illik az adott tájba és kulturálisan is a tájegység részét képezheti. Sok fa és kő és meszelt fehér falak lennének, egyszerűség és funkcionalitás.

Szép Magyarország

Szerencsére ma már csak pénztárca kérdése és bármikor utazhatunk külföldre. Nekem is volt alkalmam megfordulni itt-ott, sok érdekes és egzotikus táj van a világon, de nekem a legszebb mégis csak Magyarország. Bárhol is voltam egyszer csak felütötte a fejét a honvágy és nem volt mese jönni kellet haza. Sok olyan szeglete van ennek az országnak, ahol mi honpolgárok sem fordulunk meg tömegesen, pedig nagyon is megérné egy kirándulás erejéig felkeresni ezeket a helyeket. 

Most, hogy Sárváron, pontosabban Rábasömjénben volt dolgom ezen a csodálatos hétvégén egy kis időre megálltunk Szelestén, ahol egy nagyszerű park fogadja a pihenni vágyót.

Szelestei Arborétum

A szelestei arborétum több szempontból is rendhagyó. Gróf Festetich Andor alapította 1873-ban ezt a felemelően szép ligetes és szabad területeket, valamint sűrűbb erdei részleteket egyaránt tartalmazó, az angol tájkertépítési hagyományokat követő parkot. Festetich után Baich Mihály lett a park tulajdonosa és igazi gazdája. Az arborétumban több fajból álló fenyvescsoportok, tiszafa-sorral szegélyezett utak, szelídgesztenye liget, borostyánnal átszőtt szépséges erdőrészletek pihentetik a látogatók lelkét. A területen, az évelőkertben több ritka, védett és szép lágyszárú is él, például kockásliliom, királyné gyertyája, stb.
Rendhagyó az is, hogy az arborétum kialakítása óta nyitva áll a látogatók előtt.

Nyitva tartás

Egész évben látogatható, s a belépés ingyenes.

Elérhetőségek

1. Telefon: +36-95/365-002

Kapcsolattartó

ifj. Bánó István

Ebben a gyönyörű őszi időben különösen szép volt a park. Hatalmas fák sokasága sorakozik benne, ahol a madarak is igencsak jól érezhetik magukat, hiszen kellemes koncertet adtak látogatásunk alatt. Aki tehet, látogassa meg ezt a szép vidéket. Egy sárvári fürdőzés után jó kis kikapcsolódás ez kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Egy nagyon hangulatos kastélyszálló is van a parkban, közvetlen a szép kis kápolna mellett.

Utolsó hétvége

A meteorológusok azt mondják, ez lesz az idei év utolsó "nyári" melegségű hétvégéje. Használjuk ki arra, hogy kimozdulunk a kertbe, a szabadba. Sok program kínálja magát ezen a vasárnapon is, de ha csak egy jó kis séta fér bele, már az is nagyon jót tehet lelkünknek, testünknek.

Nekem munkából adódóan ma Sárvárra kell mennem, ami nagyon kedves kötelesség számomra. Remélem lesz időm kirándulni is. Imádom a Dunántúlt!

kép helye:

Hazudni tudni kell!

Tegnap du. megérkezett hozzánk a népszámlálási kérdezőbiztos és épp kinn álltunk az utcán, valamint ott volt a férjem és a fiam is akik a kutyákkal kapcsolatos dolgot próbáltak megoldani, mikor megállt egy Lada a kapunk előtt. Kiszálltak belőle öten, ki szatyorral, ki zsákkal és oda mentek a szemközti szomszéd birsalma fájához és kezdték leszedni a gyümölcsöt. Én elhűlve rájuk szóltam, hogy elnézést, de ez nem az ő fájuk, mire az egyik -nevezzük hölgynek - jó mély hangon határozottan kijelentette: Meg van beszélve az öreggel, hogy leszedhetik. Én amilyen hiszékeny h...e vagyok el is hittem, de szerencsére a férjem nem. Felhívta a szomszédot, aki természetesen egyáltalán nem engedett meg semmit. Közben a csoport majdnem letört pár ágat, csak, hogy leszedhesse azt az 1-2 gyümölcsöt. A fiam is csúnyán nézett rájuk és jól látható módon  felírta a rendszámot, amit ők is észre vettek és 3 perc múlva már el is mentek, gondolom újabb terepre, kitudja milyen zsákmány reményében.

Tudom, hogy iszonyat nagy a szegénység, de ilyet akkor sem csinálhat senki. Ráadásul ott álltunk a ház előtt öten és egyáltalán nem zsenírozták magukat. Mi van, ha senki nincs ott, illetve otthon. Bemászik és onnan is leszedi? Hihetetlen.

Sanyi bácsi egyébként nagyon finom birsalma sajtot szokott belőle csinálni, amiben benne van egy év fáradságos munkája és a hosszadalmas elkészítés minden odafigyelése.

kép helye:

Misi mókus, avagy környezetszennyezés, ahogy én csinálom

A környezetszennyezésről sokan úgy hiszik, hogy az mások cselekedeteinek a terméke. A sok gyár, a sok autó, a sok ember. Mintha a környezetszennyezés valami megfoghatatlan távoli massza lenne és foglal el egyre nagyobb teret mindenütt. A nápolyiak szemétháborúja nem a mi gondunk, a tengereken-óceánokon sodródó olajfoltok, nem a mi gondunk, a pusztító hurrikánok, nem a mi gondunk. Nálunk csak a szomszéd szemetel, a szomszéd nem gyűjti szelektíven a hulladékot és a szomszéd az, aki nyakra főre használja az autóját, mert nem tud 2 métert sem megtenni nélküle.

A valóság pedig az, hogy a fogyasztói társadalom észrevétlenül is ránevelte a társadalmat a pazarlásra és az önzésre.A gazdaság motorja a fogyasztás, de talán ez már túlzás. Itt Európában, ahol 62 esztendeje nem volt nagy háború, oly mértékben elkényelmesedtek az emberek, mint azok a mókusok, akiket Misi mókus talált jólétben a terülj-terülj asztalkám körül. Bár jól éltek, de fára mászni már képtelenek voltak ha jött a baj. Márpedig a baj mindig jön, mert olyan a természete. Még hívni sem kell.

Nálunk rendszeresen szemetelnek az utcában, a szelektív kukák körül mindig szerteszét vannak dobálva oda nem illő dolgok (gondolják majd csak lesz vele valami), a Tétényi-fensíkra - bár védett övezet- simán felviszik a sittet, a betont, az autóalkatrészeket, sőt komplett autóroncsot, persze fém részek nélkül, stb.. Hosszasan lehetne sorolni, hiszen a példa nem egyedüli.

Imádom, amikor valaki kimegy pl. Ausztriába / Németországba és agyba főbe dicséri az ottani rendezett állapotokat, de itthon minden lelkiismeretfurdalás nélkül szennyezi a környezetét. S legtöbbször észre sem veszi, hogy mit csinál. Azt hiszem egy hosszabb bejegyzésben külön fogok azzal a kérdéskörrel foglalkozni, miként tudunk mi magunk is értelmesen "zöldek" lenni a mindennapokban. Hátha egy kis ötletelés másokat is környezettudatos viselkedésre sarkall.

Persze most éppen vizet prédikálok és benzint iszom, hiszen orvoslátogatóként és is hozzájárulok a szmoghoz és a zsúfolt utakhoz. Persze rögtön lehet mondani, hogy nem tehetek mást, ez a munkám, de ez igazából csak a lelkiismeretfurdalás enyhítésére tett kósza kísérletek egyike. 

Ma Kaposváron voltam, de sajnos a városból most sem láttam semmit, mert dolgom végeztével már száguldoztam is vissza, mert sietni kellett egy másik helyszínre. Ebben a gyönyörű őszben olyan szép volt minden. A sok zöld fa és bokor,  a frissen szántott barna foltokkal szabdalt tarka domboldalak és a szikrázó napsütés. Az emberi lét kevés gyönyörű pillanatainak egyike. Jó lenne ezeket az állapotokat tartósítva befőttes üvegbe zárni és néha elővenni. Sajnos előttünk van több hónapnyi rossz idő és mi nem tehetünk semmit. Ki kell várnunk, míg megint ilyen fergetegesen szép napokban lehet részünk. Addig is néhány fotó, a mai szép napból. Ui: remélem Természet Anya teszi a dolgát, mint mindig és az én bűzömet is elintézi a többivel együtt. Ha ebben nem is, de talán másban, tudok neki segíteni. Remélem!?

 

kép helye:

Balatoni kiruccanás

Balatonalmádiban ma kezdődött egy konferencia, hová levittem néhány kolléganőt, akik Debrecenből igyekeztek áthidalni a földrajzi távolságot. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy sikerült túlszaladnom a kihajtón, s mit volt mit tenni, kerültem egy keveset. Ebben a csodálatos időben ezt sem bántam, hiszen oly hangulatosak most a növények alkotta együttesek. Annak ellenére, hogy vagy egy hónapja nem esett eső, gyönyörű zöldben pompázik még a legtöbb fa.

Egy szusszanásnyi időre megálltunk Kenesén a löszfal feletti kilátóban, ahonnan csodás látvány tárult a szemünk elé.