2011. november 27., vasárnap

Ötvenen túl van még élet?

 Lassan ennek az évnek is végére érünk, s én idén végérvényesen az "ötvenesek" klubjának tagja lettem. Ami egyfelől szerencse, mert megértem rá, másfelől hihetetlen, hiszen  úgy elrepült ez röpke negyedszázad, hogy nem is emlékszem rá. Csak a gyermekeimen látom, hogy telnek az évek, illetve néhány nem régiben lejátszódott furcsa történetből következtetek arra, hogy bizony mások kezdenek engem öregnek tartani. (Bocsánat a kifejezésért, de ez röhej) 
Sőt, a mai ötvenesek már "cuzammen" átkerülnek az öreg címszó alá, mert csak a fiataloké a világ. Illetve szegényeknek nekik sem könnyű, mert munkát sokan nem találnak, vagy ha igen, nem sokra lehet vele jutni, legtöbbjük sokáig a szüleikkel él, mert nem tud anyagilag függetlenedni, stb...
Az alábbi történetet egy nagyon vicces nevű, jópofa blogban találtam, ahol az ötvenen túliak osztják meg egymással örömeiket és bánataikat. Bár engem még nem néniztek le, de jó lesz egy hasonló szituációra felkészülni, hiszen a "teccikezést" már gyakran tapasztalom.



Néhány gondolat a „legyintett” emberekről

Mottó: Te is leszel „Zsolt”

Zsolt a számítógépe előtt ülve nagy odafigyeléssel retusált egy – a monitorján látható - fényképet. Közben szinte megszűnt a világ körülötte, annyira elmerült két fő szenvedélyének, a számítógépnek és a fotózásnak az egyidejű élvezetében. Így észre sem vette, hogy harmadik szenvedélye,- a felesége – már egy perc óta ott áll a háta mögött, és türelmetlenül vár egy lélegzetvételnyi munkaszünetre. Miután ennek bekövetkezte teljesen reménytelennek látszott, finoman megkopogtatta a „hites” vállát.