2014. október 25., szombat

Októberi bogyók


Tunyogi Bendegúz




Az alkony sötét leple borult a tájra,
Fagyos leheletet hagyott maga mögött hátra,
A naplemente narancsos színeit sötétté temette,
S csak egyetlen napfény maradt, ami a fényességet hirdette.
Halvány csillagok, kékes – feketés égbolt,
Égi társai mellett már ott ragyogott a Hold.

Az árván maradt napfény ádáz harcba szállt,
Hogy fel ne eméssze a rendíthetetlen valóság.
A fényes Holdkorong szomorúan hallgatta jajveszékelő szavát,
Menedéket nyújtó ezüstsugarai nem védelmezték fényes társát.
Az öreg Hold maradt némán, régen megbékélve leste világát,
De napfény még a végnél sem dobta el a változtatás akaratát.

Felidézte mindazt, ami örök. El nem eresztette,
Fényét beárnyékolta ugyan a sötét, de meg nem rendítette.
Égett benne az elpusztíthatatlan remény,
S a mai napig pislákol ez a kicsiny napfény.
A fény és a világosság értékét hordozza, kitartóan őrizve. 
Egyedül ugyan, 


de reménykedve szűrődik az ismeretlen alkonyi vidékbe.

2009. Október 19.







2014. október 19., vasárnap

Októberi szüretelés



Már október vége felél menetelünk, de a kertben még tartja magát a paprika, amely még sohasem volt ilyen szép mint idén. Valószínűleg a sok eső jót tett neki és a tűző nappal sem gyűlt meg a baja, mert nem sokszor kellett ezt a kellemetlen élményt elszenvednie. Soha ennyi finom paprika még nem termett rajta. Még mindig dúsan virágzik, de félek tőle a jövő hétre ígért hidegfront elintézi majd rendesen.
De nem bánkódom, hiszen nincs panaszra okom. Ma ezt sikerült begyűjteni.
Szegény paradicsom utolsó gyümölcseit érlelte be, de ez is nagyon szép ebben a bolond időben.




Szerencsére a füge sem szeretett volna lemaradni ezért jó pár gyümölcsöt le tudtam szedni, lett egy fél vödörrel.


 




Rögtön lekvár lett belőle.  Jó lesz majd hűvös téli napokban a meleg kályha mellett fügés lepényt falatozni, vagy csak úgy kenyérrel elfogyasztani.

Ma gyönyörű idő volt, sok napsütéssel és sikeres "szürettel". Sok ilyen napot kívánok még magunknak!














2014. február 21., péntek

Mivégre is vagyunk itt a Földön?

Tudom, ez egy megválaszolhatatlan kérdés, de időnként nem árt rajta elgondolkodni.

Néhanapján elnézem a környezetemben robotoló, rohangáló ideges és frusztrált embertársaimat és felteszem magamnak a kérdést, hogy mit is csinálunk itt mi tulajdonképpen.

Megszülettünk erre a világra anélkül, hogy kértük volna és el kell mennünk majd belőle, anélkül, hogy bárki megkérdezné mikor, miképpen szeretnénk befejezni.

Mikor fiatal az ember nem érzi az idő múlását. Sőt, sürgeti és mindig vár valamit. Majd ha megkapom azt a jó kis játékot, akkor boldog leszek. Majd ha leteszem az érettségit, boldog leszek. Ha felvesznek az egyetemre boldog leszek. Ha megkapom az első fizetésem, majd boldog leszek. stb..

Gyermekként úgy érzi, könnyű a felnőtteknek, mert azt csinálhatnak amit csak akarnak. 

Persze felnőttként gyorsan szembesül vele, hogy egyáltalán nincs így. A ritka kivételektől eltekintve, kire-kire vár a környezete, családja és lehetőségei szerint előrevetített "sors", amely mentén leéli majd az életét. 
Szerencsére kivételek mindig vannak, akik mertnek nagyot álmodni és változtatni, de nem ez a jellemző. A többség felnőttként is vár valamire, hogy attól majd boldog lesz. Pedig a boldogság pillanatát csak a ma adja és csak ezzel gazdálkodhatunk jól vagy rosszul.

"A tegnap történelem, a holnap rejtély, a ma ajándék"

 Miért van mégis, hogy  nem becsüljük a mát és mindig a múlton vagy a jövőn görcsölünk, agyalunk.


 Valahogy erre kellene koncentrálnunk és eszerint közelednünk a többiekhez. Nekik is meg van a maguk problémahalmaza és jobb lenne a világ, ha egymást segítve könnyítenénk saját és mások terhein és nem növelnénk azt. 
Vagy az ember már csak így van összerakva és kész? Fogadjuk el, hogy többségünk önző és agresszív, hogy áttapos másokon és kíméletlen, hogy csak addig kedves velünk amíg szüksége van ránk, hogy inkább akadályokat gördít elénk és irigy?

Hogy ki miként akarja leélni az életét, arra a választ mindenkinek magának kell megtalálnia. Hiszen életünk útján akadnak társaink, de az utat magunknak egyedül kell végigjárni jól vagy rosszul. Kinek, hogy sikerül.