Aratás

Nap mint nap járom a vidéket és látom, hogy szépen haladnak a gazdák az őszi betakarítással. Már csak néhány termék van lábon, a többi már pihen a helyén. 

Családi elbeszélésből és olvasmányokból, régi képekről tudjuk, hogy az aratás valamikor a legnehezebb mezőgazdasági munka volt. A falu apraja nagyja részt vett benne. Sok hagyomány kötődik hozzá.

De ez már a múlt. Most azt látni, hogy hatalmas területeket két-három géppel aratnak. Megy a kombájn és mellette a teherautó. A legtöbb okos-ügyes gép már a bálát is megcsinálja, vagy külön gyűjti a szárat. Sőt, akár este is lehet dolgozni. Pár helyen a sötétedés után is láttam gépeket aratni. Egyszerűen felkapcsolják a fényszórót és kész.

Persze nincs ezzel semmi baj. Fejlődni kell. Csak kár, hogy ez a világ eltűnt. Nem a sok és fárasztó munkát sajnálom mert, azért nem kár. Jól jön a gépek segítsége itt is.Csak a hangulat,a szokások, a hagyomány elveszését fájlalom. 

A Netfolk oldalán kellemes kis összefoglalót leltek a témával kapcsolatban:

http://netfolk.blog.hu/2013/07/08/az_aratashoz_kapcsolodo_szokasok

Szösszenet 1.

Állok a Postán, hogy befizessem a 10.000 Ft-t büntetést, amelyet egy vidéki parkolócég nem túl korrekt megoldással sok autósnak naponta kioszt, és a következőt látom,

Egy nem túl elegáns úr - kínai ruha, csíkos nylon szatyor - vett egy sorsjegyet a postás hölgytől. Nem tudom miféle volt, de kb. egy A5-os lap volt. A lényeg, hogy nem csak úgy egyet kért, hanem a csomag 6. darabját. A hölgy leszámolta az első ötöt, majd a hatodikat átnyújtotta. Az úr elment.

Nekem meg eszembe jutott, hogy vajon miért a hatodikat kérte? Szerencse szám? vagy mert páros és több mint 5? Gondolom azért tette, hogy megnyugodjon, nem bízott mindent Fortuna kedvére, ő is tett valamit a szerencséjéért.

Csak, hogy tudjuk: a Szerencsejáték zrt-nél 2013-ban rekordbevétel volt. (A 2014-es adat még nem elérhető)

"Soha korábban nem volt olyan magas a Szerencsejáték Zrt. árbevétele, mint tavaly, a vállalat 243,3 milliárd forint árbevételt ért el, ami 30,6 milliárd forinttal haladja meg a 2012-es eredményt, vagyis egy év alatt több mint 14 százalékkal emelkedtek a bevételek. Ennek részben az az oka, hogy a társaság kihasználta a játéktermek bezárását, de a lakossági reálkeresetek növekedése is pozitívan hatott, és a bevételeket a májusban elindított tippmixpro is emelte, tavaly 5,5 milliárd forint árbevételt hozott az új szolgáltatás. Jól húzott a tippmix is, amelynek bruttó árbevétele tavaly már magasabb volt, mint az ötöslottóból származó bevétel."

Forrás: http://www.portfolio.hu/vallalatok/rekordbevetel_a_szerencsejatek_zrt-nel.199440.html

Mi lenne, ha ennyi pénzt az emberek megtakarítanának és magukra költenék? Igaz, akkor, hol marad a játékélménye?

"A római mitológiában Fortuna a szerencse, a sors, az élet esetlegességének a megszemélyesítője, istennője. Nevének jelentése: hozam, hozadék, talán az etruszk Vortumna latinizált változata, ami évenként forgó lányt jelent. Ez talán az élet körforgására utaló elnevezés, ami a Bona Rotae (a sors forg[and]ó) középkori szállóigében csúcsosodott ki. A görög Tükhé megfelelője, Iuppiter leánya. Ünnepe június 11-én, a Fors Fortuna napja volt.

Kultuszát Servius Tullius vagy Ancus Martius vezette be. Temploma a Forum Boariumon állt, ezenkívül a Quirinalis-dombon is volt nyilvános szentélye."

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fortuna_%28istenn%C5%91%29

Utazásaim: 3. rész: Szolnok, Gáz van a Gáz utcában és büntetnek is.

Gyakran megyek a szolnoki Hetényi Géza Kórházba, amit most átépítenek, így nem lehet a kórház területére behajtani, illetve lehet, de egy negyed óra parkolás 1.500 Ft-ba kerül. (2015. januári adat).

Hát ez egy kicsit borsos, főleg akkor, ha sokat kell várakozni. Simán összejön 3-4 óra idő, amikor ott vagyok. A külső parkoló is fizetős lett, ami hosszú távon nem kifizetődő, illetve sokan be sem férnek, így a többség ellepte a környező utcákat. Így van ez a Gáz utcában is, hosszú sorokban állnak az autók sok helyen fél tengelyig a sárban. Rákerestem a Google térképen és jól látható, hogy annak idején még nem volt megállni tilos tábla kitéve, de most már van. Nem egy, hanem négy, de lehet, hogy több.

A Tószegiről bekanyarodva régebben mindkét oldalon lehetett állni. Nem volt semmilyen tábla.

Most kb. a szürke furgon környékén van az egyik megállni tilos tábla, ami azért nem feltűnő, mert nincs utca, kereszteződés ezen az oldalon és a másik tábla (alsó kép) a teherautó környékén van, tehát azt feltételezhetnénk amikor megérkezünk, hogy az utca elején található tábla előtt megállunk, nem lehet semmi baj. De lesz, mert ha nem sétálunk vissza 100 m-t, akkor nem vesszük észre, hogy van egy másik. Ha legközelebb arra járok, majd lefényképezem.

Persze ez nem olyan humoros, mint Eötvös Gábor legendás jelenete:  Van másik!

Bizony én is benéztem a dolgot és jött is szépen a büntetés. Szép kerek 10.000 Ft-ról. De nem csak én nem vettem észre, hanem vagy 20 autós. Mindenkinek ott lifegett a büntetőcédula a szélvédőjén. Ja, nem olyan szép piros mint Budapesten, hanem szép szolid fehér. Ha jön az újabb kuncsaft, azt hiheti (mint én is), hogy reklámcédula. Ki megy oda egy másik autóhoz, hogy megnézze mi van a szélvédőjén.

Naponta vajon hányan parkolnak ott? Ennyi buta ember lenne? Vagy ennyi sumák? Nem! Ennyi naiv. Persze lehet mondani, hogy miért nem néztünk jobban körül, de bárhogy csűrjük-csavarjuk ez semmi másra nem megy ki, mint, hogy valaki búsás pénzt szed be.

Még azt sem bánnám, ha legalább a kórház kapná, és akkor úgy fognám fel, hogy támogattam a magyar egészségügyet, de félek tőle nem így van.

Így kénytelen vagyok úgy lenyelni a békát, hogy húsz évnyi aktív vezetés után ez a második büntetésem. Ez van. De ha arra járok, mindig figyelmeztetek másokat, s ezért is írtam ezt a bejegyzést is. Hátha valaki okul belőle.

Balesetmentes közlekedést kívánok Minden úton levőnek!

Utazásaim: 2. rész: Vác

A 2-es úton kifelé megálltam Dunakeszin és meglepődve tapasztaltam, hogy a szakrendelőben is és vele szemben, tőle kb. 20-30 méterre szintén működik egy patika. Gyakorlatilag egymással szemközt. Érdekes, hogy a kapitalizmus miket nem képes csinálni. Vajon a második érkező miért települt rá az elsőre? Miben bízott? Miben különbözik a másiktól? Vajon sokan átpártoltak? Megérte belevágni? Persze ha modernebb, tisztább, esetleg olcsóbb, kedvesebb a kiszolgálás bizonyára sokan odaszoknak. Kár, hogy nem tudom senkitől megkérdezni, mert mégsem állíthatok oda ilyen kérdésekkel? Vagy mégis? Egyszer lehet, hogy rászánom magam, mert tényleg érdekel.

Sajnos Vácból ma sem láttam mást, mint a bevezető utat és a kórház nem túl esztétikus látványát. Viszont van az út mellett , az Avar utcai temetővel szemben –így távolról – kálváriának tűnő stációkkal szabdalt területe. Most nem volt időm megnézni, de legközelebb megállok.

Viszont ránéztem a Google térképével és jópofa dolgot tapasztaltam. A térképezés során az út egyig vége ősszel, a másik nyáron lett rögzítve, így ahogy a kis sárga emberkével mozgunk az úton hol ilyen, hol olyan kép fogad, ami nagyon érdekes.

Őszből ugrás a nyárba.

Az a kis sárga „házikó” egy stáció.

Csiribi-csiribá itt is itt a házikó, de már lomb takarja.

S hopp, már át is suhantunk a Kőszentes hídon, ami országosan egyedülálló műemlékünk, mert az egyetlen még álló barokk stílusú hidunk. Igaz, most takarásban vannak a szobrok, de majd a jó idő beköszöntével újra láthatjuk őket.

Viszont a kórház mellett van egy gyönyörűséges Kálvária domb. Mindig megmászom ha ott vagyok, igaz ez nem valami nagy sportteljesítmény, hiszen kicsinyke domb az, de ha csak pár percre is érdemes elmélázni egy kicsit a régi kövek között.

Én is csináltam nemrég fotót, de most nem lelem, így az internetről hozok párat róla. Érdemes megnézni.

A Kálvária (Argenti Döme tér) bástyaszerű épülete Vác kertvárosi részében található. 

A zarándokhely 1726-1738 között épült, remetelak és gyülekező kápolna is tartozik hozzá. 

Az erődítmény jellegű építmény a hazai kálvária építészet egyik előfutára volt. Szobrai eltérő kvalitásúak, nem egy mestertől származnak.

Forrás: http://vac.utisugo.hu/latnivalok/kalvaria-vac-86930.html

Forrás: http://www.panoramio.com/photo/37174753

Lászlóné Kereszturi, képe

Utazásaim: 1. rész: Hatvan - Gyöngyös

Úgy döntöttem, hogy ezentúl pár sorban papírra vetem vidéki utazásaim fontosabb élményeit. Munkámból kifolyólag gyakran kell utaznom és sokszor olyan érdekes dolgok történnek, amelyek ugyan legtöbbször csak apró benyomások, de talán érdemesek a megörökítésre. Lássuk.

Budapestről kijutni a reggeli csúcsforgalomban sokszor nagy kihívás. Szoktam mondani, hogy ilyenkor annyi stressz éri az embert egy óra alatt, mint dédapáinkat egy fél év alatt sem. Igaz, szalonnával és kenyérrel kezdték a napot (a koleszterint és a magasvérnyomást csak hírből ismerték), de ennyi idegesség sem jutott nekik, szerencsére, mint nekünk.

Tudom, naiv kérdés, de miért az utakat tekintik egyes sofőrök egyéniségük vadabb felének bemutatására / kiélésére? Pár másodperc előny megszerzése számukra felér egy csata győzelmével. Igaz ugyan, hogy igazi csatát legfeljebb gombfocival játszottak gyermekkorukban vagy filmhíradóban nézhettek anno. Na mindegy, ez van, ezzel kell megküzdeni.

Kint az autópályán már könnyebb, de csak első látásra. Nekem ma szerencsém volt, de a város felé közlekedők rendesen kijutott.  Egy komoly baleset miatt legalább 10 km-es sor volt.

http://mno.hu/ahirtvhirei/tomegbaleset-az-m3-ason-1270778

Mint utóbb kiderült egy kollégám több órát maga is állt a sorban. Hát ez bizony nem kellemes dolog.

A reggeli ködös időben a Mátra nem nagyon mutatta magát és a tegnap még havas szépség délutánra már veszített bájából, mert a napocska szépen kisütött és elolvasztotta a hó nagy részét. Idén bizony bolond telünk van, mert igencsak változékony idő jár mostanában felénk. Egyik nap is olyan sok hó esett, hogy az utcánk vastag takaróba bújt és éjszaka vakított a gyönyörű fehérség. Kár, hogy nem tudtam lefényképezni, mert reggelre zuhogott az eső és a hó nyikorgása helyett hallgathattuk az eső kopogását és tapicskolhattunk a tócsák tömkelegében. Ez van, nincs mit tenni.

A Hatvani kórházban is látogatási tilalom van az influenza miatt. Szerencsére ez rám nem vonatkozik, hiszen nem beteget látogatni, hanem dolgozni jöttem. Nagyban folyik az átépítés, ami sok kellemetlenséggel jár ugyan jelenleg, de bízzunk benne, hogy hasznos lesz a későbbiekben.

A városban nem tudok időt tölteni, menni kell tovább.

Gyöngyöst gyorsan elérem. Most nincs kedvem visszamenni a pályára. Szeretem a régi hármast. Mikor az ember átmegy ezeken a kis vidéki falvakon, igazán elgondolkodhat rajta, hogy milyen az igazi élet itt vidéken. Itt már hajnalban talpon vannak az emberek. A bolt sem csak 10-kor nyit, hanem már 5h-kor, hiszen a munkába indulók már úton vannak. Sürgés-forgás, de csak úgy nyugodtan. Gyalogosan, kerékpárral, beszélgetve. Egyik nagyon kedves ismerősöm Anna néni, aki Tiszalöki volt, mondta mindig úgy, hogy mennek a Markert-be. Nem a boltba, mint régen, hanem a market-be. Sok helyen látok kocsmákon olyan cégtáblákat, hogy elhagyom az eszem. Annyira anakronisztikusnak tűnik az egyszerű környezetben álló, málló vakolatú italboltokon ékeskedő idegen nyelvű felirat. Majd egyszer összegyűjtöm őket.

Hazafelé már gyönyörűen süt a nap. Vígan lehet ilyen időben autózni. Kár, hogy a munkám azzal jár, hogy a szép természetet mérgezem én is az üzemanyaggal amit elfüstölök ezen a napon is. A baj az, hogy Magyarországon még nem elfogadott, hogy telefonon, skype-on beszéljünk meg dolgokat, hanem oda kell menni és csak a személyes megbeszélés az „igazi”.

Azt hittem megúszom, de nem. A Bajcsy-Andrássy sarkán sikerült belefutnom Angela Merkel konvojának útjába, így negyedórás várakozás után megpillanthattam vagy 5 db autót ami átsuhant és végre mehettünk tovább. Az utcák televoltak rendőrökkel (még az autópályánál is), fent helikopter körözött és az utcák elég kihaltak lettek néhol.

https://www.youtube.com/watch?v=0GbTjrkHwbY

Mikor a rendőrök keresztben lezárták az utat a gyalogosok nyugodtan átmehettek a piros lámpánál is, hiszen mindhárom sávban állt a forgalom oda-vissza. Viszont nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy az emberek először meglepődtek, nem tudták mit is tegyenek. Várják meg a zöldet és csak akkor induljanak, vagy nyugodtan sétáljanak át. Ahogy magunkat „pestieket” (bár én tősgyökeres budai vagyok) ismerem nem is a piros lámpa zavarta a gondolkodókat, hanem az ott álló két rendőr, akik háttal a Bajcsy-nak szemben a forgalommal néztek bennünket és a gyalogosokat.  Az egyik időnként odaszólt, hogy át lehet menni. Egy szociológusnak biztosan jó terep lett volna egy kis gyakorlati  munkára, hogy váratlan helyzetben ki hogyan viselkedik, miként reagál a többiek cselekvésére.

Én nem bosszankodtam, mert úgy is felesleges lett volna azon rágódni, ha akkor az utolsó sárgára váltó lámpán még átcsúszom, akkor már otthon is lehetnék, hanem élveztem a kilátást és figyeltem az embereket. A kedvencem az a típus volt, aki ment a többiek után automatikusan, s mikor tudatosult benne, hogy piros akkor futóra vette a lépéseit, hiszen így szokta meg.

Mi még átcsúszunk azon a kis piroson, mi nem tehetünk róla, hogy ilyen gyorsan vált a lámpa.

Mivégre is vagyunk itt a Földön?

Tudom, ez egy megválaszolhatatlan kérdés, de időnként nem árt rajta elgondolkodni.

Néhanapján elnézem a környezetemben robotoló, rohangáló ideges és frusztrált embertársaimat és felteszem magamnak a kérdést, hogy mit is csinálunk itt mi tulajdonképpen.

Megszülettünk erre a világra anélkül, hogy kértük volna és el kell mennünk majd belőle, anélkül, hogy bárki megkérdezné mikor, miképpen szeretnénk befejezni.

Mikor fiatal az ember nem érzi az idő múlását. Sőt, sürgeti és mindig vár valamit. Majd ha megkapom azt a jó kis játékot, akkor boldog leszek. Majd ha leteszem az érettségit, boldog leszek. Ha felvesznek az egyetemre boldog leszek. Ha megkapom az első fizetésem, majd boldog leszek. stb..

Gyermekként úgy érzi, könnyű a felnőtteknek, mert azt csinálhatnak amit csak akarnak. 

Persze felnőttként gyorsan szembesül vele, hogy egyáltalán nincs így. A ritka kivételektől eltekintve, kire-kire vár a környezete, családja és lehetőségei szerint előrevetített "sors", amely mentén leéli majd az életét. 

Szerencsére kivételek mindig vannak, akik mertnek nagyot álmodni és változtatni, de nem ez a jellemző. A többség felnőttként is vár valamire, hogy attól majd boldog lesz. Pedig a boldogság pillanatát csak a ma adja és csak ezzel gazdálkodhatunk jól vagy rosszul.

"A tegnap történelem, a holnap rejtély, a ma ajándék"

 Miért van mégis, hogy  nem becsüljük a mát és mindig a múlton vagy a jövőn görcsölünk, agyalunk.

 Valahogy erre kellene koncentrálnunk és eszerint közelednünk a többiekhez. Nekik is meg van a maguk problémahalmaza és jobb lenne a világ, ha egymást segítve könnyítenénk saját és mások terhein és nem növelnénk azt. 

Vagy az ember már csak így van összerakva és kész? Fogadjuk el, hogy többségünk önző és agresszív, hogy áttapos másokon és kíméletlen, hogy csak addig kedves velünk amíg szüksége van ránk, hogy inkább akadályokat gördít elénk és irigy?

Hogy ki miként akarja leélni az életét, arra a választ mindenkinek magának kell megtalálnia. Hiszen életünk útján akadnak társaink, de az utat magunknak egyedül kell végigjárni jól vagy rosszul. Kinek, hogy sikerül.

 

És te mit tennél 86,400 Dollárral?

Te megléped? 

 

Őzikék a fennsíkon

Tegnap délelőtt a szokásos kutyasétáltatás közben három őzet láttam a fennsíkon. Sajnos már csak futtukban, mert elinaltak. Majd húsz éve lakunk erre és csak idén láttuk először ezeket a kedves állatokat a "tetőn". Vajon miért merészkedtek fel? És honnan jöttek? 

A Kamaraerdőben biztosan élnek nagy vadak is, mert  már sajnos volt ebből baleset is, mikor kiugrottak a forgalmas 70-es útra és pont telibe találtak egy autót.

Szoktunk látni rókát, vadnyulat, fácánt, pacsirtát és ragadozó madarakat is, de őzeket, csak mostanában. Igaz nagyon enyhe a tél -eddig- és sok bokron fenn vannak még a termések, ami gondolom jó táplálék sok állatnak.

Remélem senki nem bántja ezeket a félős, kedves állatokat. Nagyon furcsa, de jó volt látni, ahogy szép kecsesen futva-ringatózva eltűntek a bokrok között. Csak a fehér folt látszódott még egy darabig utánuk.

A Nagytétényi fennsík egyébként nagyon érdekes hely, csak ajánlani tudom mindenki figyelmébe. Bár 1999-ben védett területté nyilvánították, csak nem rég került ki a tábla is a bejáratok mellé. Van egy tanösvény is, amelyet érdemes végigjárni.

Sajnos ez sokakat nem zavar és nyugodt szívvel hordanak fel mindenféle szemetet. Talán azt gondolják, a magas fű majd eltakarja, de számomra érthetetlen, miért tesz valaki ilyet.

kép:

kép:

kép:

Én ezt nem értem! avagy mire jó a munkahelyi agresszivitás?

Évek óta úgy érzem, hogy valahogy kezdenek eldurvulni a dolgok. Egyrészt az élet olyan bonyolult lett, hogy lassan kezd áthatolhatatlan dzsungellá hasonlítani és mi magunk is egyre bonyolultabbá tesszük magunk és környezetünk életét. Másrészt a szabályok hálózata egyre gubancosabb "mátrix" szerkezetet vesz fel. Mégis, egyre többen vágnak maguknak kiskapukat a szabályrendszer hálózatán. Itt Magyarországon valahogy sikk lett megkerülni minden etikai és egyéb szabályt, csak, hogy a saját individuumunk felszínre törhessen. Sokak számára az EGO mindenek előtt. És a sok EGO után csak nagy sokára következik esetleg egy kis MI  vagy TI.

Nézzünk például egy munkahelyet. 

Miért van az, hogy emberek abban lelik örömüket, hogy másokat szisztematikusan piszkáljanak, megalázzanak, nehéz helyzetbe hozzanak, pestiesen szólva "cseszegessenek". Miért jó a feszültséget kelteni akkor, amikor nincs is rá szükség. Amikor "l'ar pour l'ar" a dolog és azon kívül, hogy a csesztető jól érzi magát senki másnak nem jó ez a helyzet. Persze ha a csesztető kerül hasonló szituációba, akkor teljes felháborodással kikéri magának - ha tudja.

Ugyanis megy ez a játszma két kolléga között, akik egymásnak csak mellérendeltjei, de csinálja a magasabb beosztású munkatárs az alacsonyabb beosztásúval, pedig nem főnöke, de a legszembetűnőbben ha a  főnök csinálja a beosztottakkal. Általában minden nap. Valahogy úgy érzi, hogy akkor lesz termékeny a napja, ha jól kioszt mindenkit, ha legalább három leteremtést szétszór naponta, mert így fogják tisztelni. Na, ebben nagyon téved!

Abban a munkahelyi légkörben lehet szerintem a legjobban teljesíteni, 

• ahol a kollégák segítik egymást a taposómalomból adódó nehéz helyzetekben, 
• ha empátiával fordulnak a másik felé, 
• ha valaki hibázik nem elítélik, hanem kisegítik a másikat, 
• ha kiállnak egymás mellett
• stb., stb., stb...

Annyira nem vagyok naiv, hogy azt képzeljem van ilyen munkahely, de valahogy el bírnám viselni.

Ha a főnök csak ellenőriz és bánt, az visszafogja a teljesítményt, ha segít, dícsér és elismer az szárnyakat ad, bocsánat adna, ha lenne ilyen.

Remélem azért ezen a bolygón akadnak ehhez hasonló munkahelyek és netán egyszer én is belebotlom egy ilyenbe. Minden esetre nekiállok keresni! Hátha! A remény hal meg utoljára.

Nem tudom miért de az alábbi vers nekem évtizedek óta inkább reményt ad és nem reménytelenséget.

De valahogy a mai valóságra nagyon is ráillik ez a gondolatmenet. Úgylátszik ez a helyzet nem tud elévülni.

Ady Endre -

A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

 

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.