2011. október 5., szerda

Lelki egészségünkért - Aggódás az élet megrontója 2.

1. fejezet             Élj Napról Napra


Régebben nagyon önző gondolatnak tartottam volna ezt a kijelentést. Hiszen elsőre azt sugallja, élj a mának, ne törődj semmivel. Az igazság viszont pont az ellenkezője. Célok és tervek nélkül nem szabad élni. Szükségünk van arra, hogy mérföldköveket állítsunk magunknak és igyekezzünk el is érni azokat. De nagy igazság, "hogy úgy készülhetünk legjobban a holnapra, ha minden intelligenciánkkal és lelkesedésünkkel igyekszünk tökéletesen megoldani a ma feladatát."
Ezt  dr. Sir William Osler mondta, aki fiatalkorában találkozott egy tizennyolc szóból álló idézettel, ami annak idején megváltoztatta az életét. Ő medikusként agyon aggódta magát azon, hogy átmegy-e az államvizsgán, sikerül-e elhelyezkednie, lesz-e praxisa, meg tud-e élni, stb...
Ekkor olvasta Thomas Carlyle szavait: "Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem, hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll."
Néha ez a legnehezebb! Hiszen magunkat felmentve sokszor olyasmin morfondírozunk, ami tőlünk független esemény, amit nem is tudunk befolyásolni. Vagy olyasmire vágyakozunk, ami sohasem lehet a miénk. Vagy azt hisszük, hogy majd egyszer, ha ez meg az a körülmény stimmelni fog, akkor majd milyen jó lesz nekünk. Pedig most is jó, csak nem vesszük észre. Nem örülünk amink van és nem érzékeljük, hogy most éljük az életünk és nem holnap. Az idő pedig úgy elszalad s vele az életünk is.


Vegyük észre:     a jövő az ma van és nem holnap!


Lelki egészségünkért - Aggódás az élet megrontója 1.

A Marketing Expón két könyvet vettem. Wolf Gábor Marketing Bibliáját már ki is olvastam és csak ajánlani tudom mindenkinek. Bár a vállalkozásokkal kapcsolatos a téma, azért bőven van benne olyan gondolat, amelyen érdemes másnak is elgondolkodni. Aki pedig csinál valamilyen vállalkozást - legyen az akármilyen kicsi - sok jó ötletet meríthet belőle.
A másik könyv ihlette a bejegyzés címét. Mikor megláttam tudtam, hogy ezt nekem írták és pont jókor találkozom vele. A címe is nagyon találó: Dale Carnegie Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni. Még sohasem vettem ehhez hasonló könyvet sem, mert némi sznobizmussal fűszerezve úgy gondoltam ez csak valami népbutítás és a szerző nevet a markába és számolgatja a millióit. De nem. Beleolvastam és megragadott. Igen is kellenek az embernek olyan kapaszkodók, amelyek segítenek legalább szinten tartani magát. A régi klasszikusok mellett ma már szükség van ennek a kornak megfelelő válaszokat megfogalmazó irodalomra is. Engem meggyőzött és élvezettel olvasom. Ezt fogom most néhány alkalommal megosztani a nagyérdeművel.

Régen a fertőzések tizedelték az emberiséget, ma a stressz talaján kifejlődő civilizációs betegségek nyomorgatják mindennapjainkat széles e világon. Magasvérnyomás, cukorbetegség, depresszió, szívinfarktus és társai gyakorta vendég sok helyütt A rohanás, a folytonos aggódás és idegeskedés sokunk egészségét aláássa és már ásta is. Szükségünk van olyan módszerekre, példákra és ötletekre, amelyeket magunk is beépíthetünk eszköztárunkba és ha éppen szükség van rá, mint Rodolfó az elbújtatott kártyalapot előkapjuk a rejtekhelyről és a magunk hasznára alkalmazzuk azt.


A könyv gyakorlatilag példák tömegét elénk tárva sorra veszi azokat a helyzeteket amelyek átgondolásával elhagyhatjuk felesleges aggódásainkat és végre magunkra és a munkánkra koncentrálhatunk. Felszabadító pillanat, amikor nem hagyjuk magunkon eluralkodni a negatív érzéseket, hanem a lehető legjobbat akarjuk ott és akkor kihozni magunkból és a helyzetből egyaránt.

Valamikor a rádióban hallottam egy történetet egy férfiról, aki nagyon magasról lezuhant és össze-vissza törte magát. Csodálatos módon életben maradt, de az egészségügyi szakszemélyzet egy lyukas 2 fillért sem adott volna az életéért. Ő megkérdezte, mennyi a túlélés esélye. Lehangoltan közölték vele, hogy legfeljebb 3-4 %. Mire ő kedvesen és mosolyogva hozzájuk fordult és kijelentette, hogy úgy nézzenek őrá, hogy ő abba a 3-4 %-ba tartozik, aki túlél egy ilyen zuhanást. Azt mondta, leírhatatlan volt a hatás, mert kezdtek rá másképp gondolni és megtettek mindent azért, hogy felépüljön. Sikerült neki, hiszen saját történetét adta elő.


Bár sokan elméletben tisztában vagyunk azzal, hogy fejben dőlnek el a dolgok -nem úgy mint, Csokinak a sörös láda - de még sem teszünk erőfeszítést azért, hogy gondolkodásunkat átstrukturáljuk.  Pedig a saját érdekünk lenne.

Most erre teszek kósza kísérletet, ha van kedved, tarts velem!

Építészet - ízlés dolga

Nem érdekes, hogy hol, de tegnap sikerült megörökítenem ezt a két épületet, ami szinte egymás mellett áll, ugyan annak a falunak a végében. Nekem ez egy kicsit sok, de hát ízlésen ne lehet vitatkozni. Remélem gazdáik jól érzik benne magukat. Mi is a bajom ezekkel az épületekkel?
  1. túl hivalkodóak
  2. egyáltalán nem illenek bele a tájba
  3. ami hagyományos akar lenni rajta, az is félre sikerült
  4. mit akar kifejezni egy ilyen épület
Remélem senkit nem bántok meg vele, s nem is vagyok építész, de muszáj megjegyeznem a következőket.


 Főleg Dunántúlon nagy divat a házakra festményeket készíttetni, amivel nincs is baj. Azzal sincs baj, hogy valaki szereti a lovakat. A kék színt is szeretem. De így együtt ez nem valami ízléses. A szürke és a kék nem passzol egymáshoz. Főleg nem ez a kék. A lovakhoz pedig különösen nem illik egy ilyen környezet.


Ez az épület már sokkal esztétikusabb, de látszik, hogy koncepció nélküli a kivitelezés. A sok fa és kő, nagyon passzol egymáshoz, a színek is nagyon jók, de!!! Mi akar lenni, magyar vagy mediterrán jellegű épület. Mert az előbbihez túl csicsa, a másodikhoz túl sok a magyaros vonás. Kíváncsi lennék, vajon a gémes kút díszlet-e vagy használják is? Legjobb tudomásom szerint ez inkább az Alföldön elterjedt fajta, de ez már tényleg részletkérdés.

Egyébként azt figyeltem meg, hogy nagyon sokan építenek csodálatos mediterrán házakat itt akár Budapesten is, amik tökéletes összhangban vannak saját magukkal. Legtöbbjük, igényes kivitelezésű, de szerintem jobban mutatnának egy toszkán lankán, sem mint itt.

Ha én építkezhetnék, mindenképpen csak olyan épületet szeretnék, amely szervesen illik az adott tájba és kulturálisan is a tájegység részét képezheti. Sok fa és kő és meszelt fehér falak lennének, egyszerűség és funkcionalitás.