2012. március 30., péntek

Szalagos fánk, avagy emlék Mancikának

Volt nekem egy nagyon kedves és mindenki által nagyra becsült és szeretett nagynéném Mancika, aki bár nehéz életet tudhatott maga mögött mégis mindig kedves, szelíd és érdeklődő volt. Sok testi problémája (reuma és egyebek) ellenére is állandóan emberek között volt, szervezett és sokat kirándult. 
Ha jól tudom, több mint 40 évet lehúzott a Martfűi cipőgyárban, amire nagyon büszke volt. Imádta a gyárat és a kollektívát. Azt már csak én teszem hozzá, hogy sajnos a széthullását is látta. Ráadásul a csinos kis lakása ablaka pont a gyár felé néz. Aki járt már Martfűn az tudja, hogy a gyár melletti főút másik oldalán gyönyörű nagy park van. Sőt az utóbbi időkben már szép templomok is. Mancika oda is járt.
Sok mindent tanultam tőle, de ez nem igen érdekli a nagyérdeműt, ezért nem részletezem. Viszont egy érdekes dolgot majd megosztok itt, mert nagyon jellemzőnek és fontosnak tartom. Ez pedig a TOJÁS.

Itt most arról a finom fánkról szeretnék szólni, amit tőle tanultam. Ha valaki viszi a receptet, kérem vigye a nevét is, hogy Mancika emléke így a virtuális világban is megőrződjék. Előre is köszönöm a kedvességeteket!! :)

Szóval. Kezdő háziasszonyként bizony nem mindig sikerült a fánk. Volt olyan eset is, hogy úgy túlkelt és megszívta magát olajjal, hogy emberi fogyasztásra csak tripla adag koleszterincsökkentővel lett volna szabad elfogyasztani, tehát ment az enyészetbe. De mióta eszerint a recept szerint sütőm, MINDIG sikerül, ráadásul nagyon, nagyon finom lesz. Én annyit változtattam a recepten, hogy kicsit megemeltem az adagokat, hiszen legtöbbször ötünkre sütöm. Lesz belőle vagy 80 db 8-9 cm átmérőjű fánkocska.


Szalagos fánk Mancika módra:

Hozzávalók:

1 kk só
10 dkg vaj
0,7 liter tej
5 dkg élesztő
3 tojás sárgája
3 db egész tojás
4 evőkanál cukor
1 kg liszt (finom + rétes)
(amennyit felvesz a tészta, nem szoktam méregetni)

A lisztet elkeverjük a sóval és cukorral, a közepébe ültetjük a tojásokat, majd hozzá adjuk a langyos cukros  tejben megfuttatott élesztőt és a langyos vajat. Nekigyürkőzünk és szép szabályos mozdulatokkal egy erős, széles lapátú fakanál segítségével összeállítjuk a tésztát.  Az elején ne tegyük bele az összes lisztet, hanem kb. csak a 3/4 részét és a többit részletenként szépen dogozzuk hozzá.

Ahogy összeáll a tészta sok-sok buborék és hólyag képződik benne, ez kell majd, hogy könnyű legyen a fánkunk. Akkor jó, ha elválik az edény falától és szép fényesen összeáll. Nem túl puha és nem túl kemény.

(Na szegény kezdő háziasszonyok az ilyen megállapításokkal aztán kinn vannak a vízből. Bár mint mindenhez, a főzéshez is érzék kell. Még szerencse, hogy tapasztalás útján ez fejleszthető.)

Ha ezzel készen vagyunk, szórjuk meg a tetejét egy kevés liszttel és takarjuk le egy tiszta konyharuhával. A kelés gyorsasága a helyiség hőmérsékletétől függ, de szereti ha melegen tartjuk. Hogy gyorsabban keljen én be szoktam tenni egy nagypárna alá. Legalább a kétszeresére kell megkelnie. Ekkor kiborítjuk a nyújtódeszkára és finom mozdulatokkal széthúzzuk kissé, hogy szaggatható magasságú legyen. 

Lisztbe mártott formával kiszaggatjuk és még egy kicsit hagyjuk kelni. Ha sokat sütünk, akkor mire feltesszük a nagy lábast és az olajat melegedni, valamint kiszaggatjuk az összes tésztát, az eleje már kelt is annyit, hogy mehet bele a forró olajba.  A lényeg, hogy mikor felvesszük a tésztát, az alsó részbe az ujjunkkal kis lukat formázzunk a közepébe és úgy tegyük oda sülni a hátával lefelé. Van aki (én is) fedő alatt szokta sütni az első felét, mert akkor magasabbra nő a fánk és ahogy megfordítjuk szép kis fehér szalag keletkezik az oldalán.

Az olaj hőmérséklete nagyon fontos. Ha túl forró, akkor kívül gyorsan megég a tészta, de belül sületlen marad, ha nem elég meleg, akkor úgy megszívja magát, hogy csuda. Szóval mint mindig, marad az arany középút. Mindenki a saját edényéhez és a hőforrás erejéhez kell eltalálnia ezt a pontot. De nem olyan őrdöngős, csak kicsit kísérletezni kell vele. 

Gyakorló háziasszonyok ezt már tudják, a kezdők pedig egy-két finom, finomabb és még finomabb fánk után szintén fogják tudni.

Jó sütögetést! Jelszó: Mancika

2012. március 25., vasárnap

SelyemÁlom - mert megérdemeljük!

Pár napja egy konferencián voltam, ahol a meglepetés kiállító   Mécs-Szilágyi Nóra   és kedves kolléganője volt, akik gyönyörűséges egyedi, kézzel festett selyemkendőket mutattak be a tisztelt nagyérdeműnek. 

Látnotok kellett volna. Hihetetlen szín és formagazdagság mindössze egy négyzetméteren. (ugyanis a szép ívű állvány nagyjából ekkora területet foglalt el). Mutatok pár példát:





De van sok-sok más minta is sokféle színösszeállításban, sőt lehet kérni is. Formát és színt  is választhatunk. Ami tetszik.    Nézzetek  szét náluk:         Silkyway.

Még eddig sohasem ajánlottam itt a blogon egyetlen céget sem, de itt most azért tettem ezt meg, mert tisztelem azokat az alkotókat, akik szuverén egyéniségként járják az útjukat, szépet és hasznosat alkotnak és nem a szerencséjüket vagy a "sültgalambot"  várják ölbe tett kézzel, hanem tesznek, nagyon sokat tesznek is érte.

Akinek volt vagy van vállalkozása, aki írt már blogot és üzemeltet honlapot, az tudja, hogy milyen nehéz a mai időkben talpon maradni, főleg egy olyan egyedi termékkel mint a Nóráé.   Sok sikert kívánok Neki és lelkes csapatának a folytatáshoz.



2012. március 15., csütörtök

Lélekben ünneplek!

1848. március 15.

Kokárdás, szép tavaszi ünnepnap van ma, de én megint csak lélekben ünneplek. Sok sok év óta, már a kokárdát sem tűzöm ki. Pedig szeretett és tisztelt ünnepem ez a nap. Meghatódottsággal gondolok azokra az ezrekre, százezrekre, akik lelkesen és életüket sem féltve álltak ki egy csodálatos ügyért és tettek is érte. Hittek valamiben és összefogtak.

Nincs hova menni és nincs miért. Mint minden ebben az országban átpolitizálódott oda és vissza többször is. A forradalom csak ürügy, hogy az aktuálpolitika saját céljaira formálja az ünnepet és magát dicsérve, a másikat szidva újra és újra bebizonyítsa híveinek, hogy ő az egyetlen megoldás, ő az ír a bajra.

Ez baj. Ez nagy baj. Az élet színes és hiszem, hogy az összefogás tud csak igazi békét és boldogságot hozni egy ország népének. A kérdés csak az, hogy mikor jövünk rá erre és nem lesz-e késő?

Én sajnos a felejtős emberek táborába tartozom. Életem sok eseménye a múlt ködébe vész és nem mindig emlékszem dolgokra amik velem estek meg. Ez van. Ezért évtizedek óta naplót vezetek, talán így sikerül megőriznem valamit az akkori pillanatokból.

Egy apró momentumra viszont nagyon élénken emlékszem.  Életem első külföldi útja Bulgáriába vezetett a barátnőmmel. 1979-et írtunk. Túl az érettségin nagy felszabadulást éreztünk és öröm volt Várna és Neszebár utcáit koptatni. Egy hét után barátnőm hazajött és én egyedül mentem át Szófiába, ami egy gyönyörű város. Rengeteg park és érdekes épület. Nagyon-nagyon tetszett. S rengeteg gyönyörű ortodox templom. Aki teheti nézze meg ezt a várost. Na de vissza a történethez:

Egyik nap bementem a Szent Nedelja katedrálisba, ahol épp mise ment és én lenyűgözve bámultam az ikonosztázt és figyeltem a szertartást. Mikor is egy ponton az emberek megfogták egymás kezét és imádkoztak. Egy néni hozzám is oda jött, mondott valamit, de persze nem tudtunk kommunikálni csak kézzel lábbal, de ő megfogta a kezem és kaptam tőle egy almát is, és tovább mormolt valamit. Én -bár nem értettem semmit az egészből - mégis úgy éreztem, hogy egy pillanatra része lettem egy közösségnek, hogy része vagyok az univerzumnak és semmi baj nem érhet. Jó érzés volt.

Az alábbi szép vers nekem Dinnyés József hangján elevenedik meg ITT , akitől még a hetvenes évek derekán hallottam először ezt a dalt. Most még aktuálisabb mint akkor volt.

Utassy József: Hurrá

Szaladj, ha akarod látni, fuss!
Kitört a fák forradalma!
Szaval a száműzött Március!
Jégkirályt lincsel a Tarna!

Március! Március! Március!
Lángok a barackfaágon!
Láng, lobogó lila láng! Fiúk,
dobjuk rá a nagykabátom!

Március, gyönyörű március!
Szeretlek százezer éve!
Ki merne utadba állni?! Fuss!
Március, szerelmem: érj be!

S nagyon ide kívánkozik két kedvenc Petőfi versem is. Még gyermekkoromban olvasta nekünk többször is édesapám és ennek a pillanatnak az emléke is élénken él bennem. Valahogy akkor megéreztem, hogy az életben nagy döntések várnak ránk és ezek a versek - amit inkább egynek érzek -  nagyon költőien fogja meg ezt a kényszert.

 A kutyák dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Pest, 1847. január

          
A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
 A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
 Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Pest, 1847. január