2012. május 30., szerda

Vajda János: Nádas tavon

 Ajánlom Szívvel-Szívesen!















Bujtor István előadásában

Nádas tavon
Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben.
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind, amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri.
Tán szerelme csókját kéri...
Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze téved
Kék ürén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek
Tünedeznek, megjelennek.
Képe a forgó jelennek...

Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan...
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,
Minden alszik... és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?...

2012. május 6., vasárnap

Születésnap

Amíg az ember fiatal, nagyon örül minden születésnapnak. Tele vágyakozással várja az ajándékokat és a meglepetéseket. Büszke magára és sokszor sietteti is az eseményt, hiszen legtöbbször úgy fogalmaz, hogy 15 éves, pedig még csak két hét telt el a 14. szülinapi buli óta. Különösen igaz ez, ha a bűvös 18 közeledik. Legtöbbünk ilyenkor úgy hiszi, valami nagy, valami fontos történik majd vele és sokszor csalódás a vége, hiszen az egyik nap olyan mint a másik és az utcán sem állítja meg senki, hogy látom Te elmúltál 18, gratulálok.


Amíg az ember fiatal, azt hiszi az élet végtelen és nem érzi, hogy élete homokóráján a a másodpercek rohanva zuhannak alá és soha többé nem pótolhatók, vissza nem fordíthatók. Ilyenkor még nincs jelentősége az idő fogalmának mert csalfa módon úgy hisszük, napjaink száma végtelen. Az elmúlás oly messzinek tűnik, hogy felfoghatatlan, ezért nem is érdemes vele foglalkozni. Pedig sajnos nem így van, de erre csak később jövünk rá. Ha megérjük és megéljük.

Ez a mai nap azért fontos számomra, mert kedves férjemnek, drága gyermekeim édesapjának van ma  születésnapja.Még az ötvenen belül, de már nem sokáig.  Remélem még a századikat is együtt fogjuk ünnepelni!

Ilyenkor az ember másképp éli meg a születésnapját mint fiatalon és máshol vannak a hangsúlyok. Megtanulunk minden napnak örülni és az apró dolgok fontossá vállnak számunkra. Ez így helyes. Halandó sorsunk elöl el nem futhatunk, s talán azzal tesszük a legtöbbet, ha megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból és életünk lehetőségeiből.

Az öregedés nem a legjobb dolog a világon, de talán ha elfogadjuk, könnyebb túlélni azt.

Márai Sándor csodálatosan fogalmazta meg mi is az öregedés - öregség. Egy korábbi bejegyzésemben ITT már idéztem szép mondatait. Érdemes elolvasni!

 "Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik.
Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben." Folytatás.....


Én az kívánom magamnak és minden halandó embertársamnak, hogy ameddig csak lehet őrizzük meg magunkban a gyermeki játékosságot, hogy sohasem ismerjük ki annyira a világot,hogy kihaljon belőlünk a mindig előrelendítő kíváncsiság és mindig találjunk valami célt,
 amiben hinni tudunk!

2012. április 28., szombat

Egy koncert margójára

A tegnapi koncert élményének leírása holnapra marad, de addig is pár gondolat.

Milyen érdekes, hogy a magyar Wikipédia csak ebben az egy mondatban emlékezik meg erről a gyönyörűséges és csodálatos kis városról, 

 
Brentonico-ról, 

s nekem mennyi de mennyi élményem fűződik e kedves falucskához és az ott élő emberekhez. 
Különösen a Coro Soldanella kórushoz.



2012. április 15., vasárnap

Az élet és élni akar!

A tavasz mindig csodálattal tölt el. A téli álomból újraéledő természet ősi és határtalan ereje, dinamikája egyszerűen bámulatra méltó.  Hosszú hónapok csendje és átfagyott időszaka után az élet mindig és mindig, újra és újra élni akar. A rügy  bomlik, a levél szaporodik és ha olyan szerencsések vagyunk mint most is, hogy kellő mennyiségű eső áztatja a kiszáradt földet, szinte napok alatt zöldbe borul a táj.

Picinyke kertünkbe nagyon jól lehet követni ezt a változást.  Kár, hogy nem tudom kamerával megörökíteni ezt a gyors növekedést. Lehetne ilyen látványos felvételeket készíteni.

A természet évről évre újra építi önmagát és a világot, amit mi emberek sokszor észre sem veszünk. Időnk és energiánk nagy része arra megy el, hogy teljesen értelmetlen és haszontalan dolgokat cselekedjünk.  Sok órát eltöltünk közlekedéssel, munkahelyi csatározással, parttalan vitákkal, árúfelhalmozással. Úgy mond építjük a karrierünk, aminek gyakorlatilag nem sok értelme. Mások életét éljük, nem a magunkét. Meg akarunk felelni, de minek is?

Bár inkább azzal foglalkoznánk, hogy önmagunk újraépítésével szűkebb és tágabb környezetünk hasznos tagjává váljunk és a lehetőségekhez mérten valami maradandót is hátra hagyjunk majd magunk után. Hiszem, hogy mindenki tud tenni hasznos dolgokat, aminek legalább értelme és mások számára is haszna van.

Miközben ezeket a sorokat írom, olyan szerencsés vagyok, hogy kinn a fenyőfákra telepedett, a télen etetett hálás énekesmadarak  csodálatos koncertjét élvezhetem.  Idén feltűnően sokan járnak vissza és örvendeztetnek meg bennünket napjában többször is csodálatos énekükkel. 

Itt most Magyarországon élni nem jó. De félek tőle, lesz ez még rosszabb is.
Ezért csak egyet tehetünk, de azt nagyon: 

" Őrzők, vigyázzatok a strázsán,..."








Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmult nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Bucsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán. 

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.




(Csak zárójelben merem itt megjegyezni, hogy a videó feltöltőjét nem ismerem, hozzá semmi közöm sincsen, de  a YouTubon található 3 variáció közül ezt pont  azt  fejezi ki, amit szerettem volna, s szavakban nehéz elmondani. 


A József Attila arcán lehúzódó csík az nekem egy hatalmas könnyfolyam, még akkor is ha tudom, hogy egy madártól való. 
S hiszem, hogy példaképeinkkel méltóképpen kellene bánnunk, még akkor is, ha az aktuálpolitika másként gondolja.)

2012. április 6., péntek

Csudaszép, csudajó. Ezt mindenkinek látni kell!

Eddigi életemben még csak egyszer volt szerencsém ellátogatni a Zengővárkonyban található Míves Tojás Gyűjteménybe, de az a nap feledhetetlen volt.  Egy egész busznyi kollégát sikerült fellelkesíteni, akikkel Pécs felé menet megálltunk pár órára a múzeumnál. 




Ma már tudom, ha legközelebb lejutok oda, akkor egy egész napot fogok erre a találkozásra szánni. Megéri. Hiszen a múzeumban található rengeteg szebbnél szebb míves tojások mellett lehetőségünk van sok érdekes programon részt venni, köztük természetesen tojást írni is. A vendéglátó asszonyok szívesen mutatnak meg mindent és segítenek is, ha elakadnánk.



A tájház és a környék is nagyon szép, tehát néhány órát érdemes a szabadban is eltölteni.

A gyűjtemény megálmodója, kivitelezője és tulajdonosa Dr. Nienhaus Rózsa, akit személyesen is van szerencsém ismerni, s mondhatom ritka kivételes ember. Az ő hite és energiája hegyeket tud megmozgatni. Csak csodálni tudom és innen is kívánok neki hosszú, tevékenységekben és jó egészségben gazdag boldog életet!

Az idén 12 éves Tojásmúzeum számtalan programmal is várja a látogatóit, amelyekről  ITT lehet bővebben olvasni.

Az alábbi képek a múzeum honlapjáról valók. Jó gyönyörködést!


Áldott, Békés Ünnepet Mindenkinek!

2012. április 2., hétfő

Kezdjük zenével a hetet

A zene mindenre jó. Örömre-bánatra egyaránt. Legyen az embernek/ember lányának bármilyen kedve, az biztos, hogy a zenében pont azt megtalálja amit  keres, ami pillanatnyi lelkiállapotához passzol és segít túllendülni a bajokon.



Itt van néhány kedvenc:

Gimme Shelter | Playing For Change 

 

Redemption Song | Playing For Change

 

Muzsikás: Bartók: Romanian Folk Dances / with Danubia Orchestra

 

Polgár László - Németh Judit - A kékszakállú herceg vára


 

 

 

2012. március 30., péntek

Szalagos fánk, avagy emlék Mancikának

Volt nekem egy nagyon kedves és mindenki által nagyra becsült és szeretett nagynéném Mancika, aki bár nehéz életet tudhatott maga mögött mégis mindig kedves, szelíd és érdeklődő volt. Sok testi problémája (reuma és egyebek) ellenére is állandóan emberek között volt, szervezett és sokat kirándult. 
Ha jól tudom, több mint 40 évet lehúzott a Martfűi cipőgyárban, amire nagyon büszke volt. Imádta a gyárat és a kollektívát. Azt már csak én teszem hozzá, hogy sajnos a széthullását is látta. Ráadásul a csinos kis lakása ablaka pont a gyár felé néz. Aki járt már Martfűn az tudja, hogy a gyár melletti főút másik oldalán gyönyörű nagy park van. Sőt az utóbbi időkben már szép templomok is. Mancika oda is járt.
Sok mindent tanultam tőle, de ez nem igen érdekli a nagyérdeműt, ezért nem részletezem. Viszont egy érdekes dolgot majd megosztok itt, mert nagyon jellemzőnek és fontosnak tartom. Ez pedig a TOJÁS.

Itt most arról a finom fánkról szeretnék szólni, amit tőle tanultam. Ha valaki viszi a receptet, kérem vigye a nevét is, hogy Mancika emléke így a virtuális világban is megőrződjék. Előre is köszönöm a kedvességeteket!! :)

Szóval. Kezdő háziasszonyként bizony nem mindig sikerült a fánk. Volt olyan eset is, hogy úgy túlkelt és megszívta magát olajjal, hogy emberi fogyasztásra csak tripla adag koleszterincsökkentővel lett volna szabad elfogyasztani, tehát ment az enyészetbe. De mióta eszerint a recept szerint sütőm, MINDIG sikerül, ráadásul nagyon, nagyon finom lesz. Én annyit változtattam a recepten, hogy kicsit megemeltem az adagokat, hiszen legtöbbször ötünkre sütöm. Lesz belőle vagy 80 db 8-9 cm átmérőjű fánkocska.


Szalagos fánk Mancika módra:

Hozzávalók:

1 kk só
10 dkg vaj
0,7 liter tej
5 dkg élesztő
3 tojás sárgája
3 db egész tojás
4 evőkanál cukor
1 kg liszt (finom + rétes)
(amennyit felvesz a tészta, nem szoktam méregetni)

A lisztet elkeverjük a sóval és cukorral, a közepébe ültetjük a tojásokat, majd hozzá adjuk a langyos cukros  tejben megfuttatott élesztőt és a langyos vajat. Nekigyürkőzünk és szép szabályos mozdulatokkal egy erős, széles lapátú fakanál segítségével összeállítjuk a tésztát.  Az elején ne tegyük bele az összes lisztet, hanem kb. csak a 3/4 részét és a többit részletenként szépen dogozzuk hozzá.

Ahogy összeáll a tészta sok-sok buborék és hólyag képződik benne, ez kell majd, hogy könnyű legyen a fánkunk. Akkor jó, ha elválik az edény falától és szép fényesen összeáll. Nem túl puha és nem túl kemény.

(Na szegény kezdő háziasszonyok az ilyen megállapításokkal aztán kinn vannak a vízből. Bár mint mindenhez, a főzéshez is érzék kell. Még szerencse, hogy tapasztalás útján ez fejleszthető.)

Ha ezzel készen vagyunk, szórjuk meg a tetejét egy kevés liszttel és takarjuk le egy tiszta konyharuhával. A kelés gyorsasága a helyiség hőmérsékletétől függ, de szereti ha melegen tartjuk. Hogy gyorsabban keljen én be szoktam tenni egy nagypárna alá. Legalább a kétszeresére kell megkelnie. Ekkor kiborítjuk a nyújtódeszkára és finom mozdulatokkal széthúzzuk kissé, hogy szaggatható magasságú legyen. 

Lisztbe mártott formával kiszaggatjuk és még egy kicsit hagyjuk kelni. Ha sokat sütünk, akkor mire feltesszük a nagy lábast és az olajat melegedni, valamint kiszaggatjuk az összes tésztát, az eleje már kelt is annyit, hogy mehet bele a forró olajba.  A lényeg, hogy mikor felvesszük a tésztát, az alsó részbe az ujjunkkal kis lukat formázzunk a közepébe és úgy tegyük oda sülni a hátával lefelé. Van aki (én is) fedő alatt szokta sütni az első felét, mert akkor magasabbra nő a fánk és ahogy megfordítjuk szép kis fehér szalag keletkezik az oldalán.

Az olaj hőmérséklete nagyon fontos. Ha túl forró, akkor kívül gyorsan megég a tészta, de belül sületlen marad, ha nem elég meleg, akkor úgy megszívja magát, hogy csuda. Szóval mint mindig, marad az arany középút. Mindenki a saját edényéhez és a hőforrás erejéhez kell eltalálnia ezt a pontot. De nem olyan őrdöngős, csak kicsit kísérletezni kell vele. 

Gyakorló háziasszonyok ezt már tudják, a kezdők pedig egy-két finom, finomabb és még finomabb fánk után szintén fogják tudni.

Jó sütögetést! Jelszó: Mancika

2012. március 25., vasárnap

SelyemÁlom - mert megérdemeljük!

Pár napja egy konferencián voltam, ahol a meglepetés kiállító   Mécs-Szilágyi Nóra   és kedves kolléganője volt, akik gyönyörűséges egyedi, kézzel festett selyemkendőket mutattak be a tisztelt nagyérdeműnek. 

Látnotok kellett volna. Hihetetlen szín és formagazdagság mindössze egy négyzetméteren. (ugyanis a szép ívű állvány nagyjából ekkora területet foglalt el). Mutatok pár példát:





De van sok-sok más minta is sokféle színösszeállításban, sőt lehet kérni is. Formát és színt  is választhatunk. Ami tetszik.    Nézzetek  szét náluk:         Silkyway.

Még eddig sohasem ajánlottam itt a blogon egyetlen céget sem, de itt most azért tettem ezt meg, mert tisztelem azokat az alkotókat, akik szuverén egyéniségként járják az útjukat, szépet és hasznosat alkotnak és nem a szerencséjüket vagy a "sültgalambot"  várják ölbe tett kézzel, hanem tesznek, nagyon sokat tesznek is érte.

Akinek volt vagy van vállalkozása, aki írt már blogot és üzemeltet honlapot, az tudja, hogy milyen nehéz a mai időkben talpon maradni, főleg egy olyan egyedi termékkel mint a Nóráé.   Sok sikert kívánok Neki és lelkes csapatának a folytatáshoz.



2012. március 15., csütörtök

Lélekben ünneplek!

1848. március 15.

Kokárdás, szép tavaszi ünnepnap van ma, de én megint csak lélekben ünneplek. Sok sok év óta, már a kokárdát sem tűzöm ki. Pedig szeretett és tisztelt ünnepem ez a nap. Meghatódottsággal gondolok azokra az ezrekre, százezrekre, akik lelkesen és életüket sem féltve álltak ki egy csodálatos ügyért és tettek is érte. Hittek valamiben és összefogtak.

Nincs hova menni és nincs miért. Mint minden ebben az országban átpolitizálódott oda és vissza többször is. A forradalom csak ürügy, hogy az aktuálpolitika saját céljaira formálja az ünnepet és magát dicsérve, a másikat szidva újra és újra bebizonyítsa híveinek, hogy ő az egyetlen megoldás, ő az ír a bajra.

Ez baj. Ez nagy baj. Az élet színes és hiszem, hogy az összefogás tud csak igazi békét és boldogságot hozni egy ország népének. A kérdés csak az, hogy mikor jövünk rá erre és nem lesz-e késő?

Én sajnos a felejtős emberek táborába tartozom. Életem sok eseménye a múlt ködébe vész és nem mindig emlékszem dolgokra amik velem estek meg. Ez van. Ezért évtizedek óta naplót vezetek, talán így sikerül megőriznem valamit az akkori pillanatokból.

Egy apró momentumra viszont nagyon élénken emlékszem.  Életem első külföldi útja Bulgáriába vezetett a barátnőmmel. 1979-et írtunk. Túl az érettségin nagy felszabadulást éreztünk és öröm volt Várna és Neszebár utcáit koptatni. Egy hét után barátnőm hazajött és én egyedül mentem át Szófiába, ami egy gyönyörű város. Rengeteg park és érdekes épület. Nagyon-nagyon tetszett. S rengeteg gyönyörű ortodox templom. Aki teheti nézze meg ezt a várost. Na de vissza a történethez:

Egyik nap bementem a Szent Nedelja katedrálisba, ahol épp mise ment és én lenyűgözve bámultam az ikonosztázt és figyeltem a szertartást. Mikor is egy ponton az emberek megfogták egymás kezét és imádkoztak. Egy néni hozzám is oda jött, mondott valamit, de persze nem tudtunk kommunikálni csak kézzel lábbal, de ő megfogta a kezem és kaptam tőle egy almát is, és tovább mormolt valamit. Én -bár nem értettem semmit az egészből - mégis úgy éreztem, hogy egy pillanatra része lettem egy közösségnek, hogy része vagyok az univerzumnak és semmi baj nem érhet. Jó érzés volt.

Az alábbi szép vers nekem Dinnyés József hangján elevenedik meg ITT , akitől még a hetvenes évek derekán hallottam először ezt a dalt. Most még aktuálisabb mint akkor volt.

Utassy József: Hurrá

Szaladj, ha akarod látni, fuss!
Kitört a fák forradalma!
Szaval a száműzött Március!
Jégkirályt lincsel a Tarna!

Március! Március! Március!
Lángok a barackfaágon!
Láng, lobogó lila láng! Fiúk,
dobjuk rá a nagykabátom!

Március, gyönyörű március!
Szeretlek százezer éve!
Ki merne utadba állni?! Fuss!
Március, szerelmem: érj be!

S nagyon ide kívánkozik két kedvenc Petőfi versem is. Még gyermekkoromban olvasta nekünk többször is édesapám és ennek a pillanatnak az emléke is élénken él bennem. Valahogy akkor megéreztem, hogy az életben nagy döntések várnak ránk és ezek a versek - amit inkább egynek érzek -  nagyon költőien fogja meg ezt a kényszert.

 A kutyák dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Pest, 1847. január

          
A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
 A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
 Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Pest, 1847. január


2012. február 25., szombat

Őszapó csapatban

A tél közeledtével idén is kihelyeztem a szokásos madárgolyókat a kerti fákra. S mint rendesen, a hideg beköszöntével megjelentek a madarak is, hogy elcsipegessék a finomságokat. Nem tudom miért, de most a kékcinkék nincsenek olyan számosan, mint például tavaly. Viszont a verebek tömegével járulnak az ingyenkonyhára. Hangos csiviteléssel veszik körül a diófát, amelynek ágairól három ebédlőasztal is kelletti magát. Egyszerre akár hárman is megpróbálkoznak felcsimpaszkodni egy-egy golyóra, bár ennek általában verekedés a vége.

Van két aranyos vörösbegy is aki meglátogat bennünket, de őket nem látom olyan gyakran mint a verebeket. Ráadásul ők hátrányos helyzetűek, mert tartósan nem tudnak megkapaszkodni a golyókon, jobbára csak a lehullott magvakat tudják felcsipegetni. Sohasem láttam őket együtt. Mindig külön jönnek. Az egyik kerekebb, a másik vékonyabb forma. Nagyon félénk madarak és a verebek sajnos elriasztják őket, sőt el is zavarják. ITT meghallgathatod az énekét. S mint látható, szereti a vajat is.
Viszont idén láttunk először őszapókat az etetőnél. Rögtön többet is, mert általában 4-5 madárka együttesen vándorolja végig a helyszíneket. Ők viszont kordában tartják a verebeket, akik megszeppenve nézik tisztes távolból a lakmározó csapatat. Ők szép békésen, ugyan akkor nagyon óvatosan csipegetnek.  Akár ketten is függeszkednek egyszerre. Mindig van egy őr is, aki az egyik ágról figyelve jelez a többieknek. De az őr szerepe folyamatosan cserélődik, így mindenki tud enni. Ez elég igazságos rendszernek tűnik.
Nagyon szép kis madarak, kedves hangjuk van, de nekem a farok tolluk tetszik a legjobban, ami a testük méretéhez képest nagyon hosszú. De gondolom ki van ez találva miért.
ITT egy nagyon jó kis videó látható róluk közelről hanggal együtt. 


kép helye:

A téli madáretetésről sok hasznos információt megtudhatunk a 

honlapján ITT