2011. július 31., vasárnap

Látlelet egy vasárnapi ügyeleten

Ma megint szerencsém volt a sürgősségi osztályon megfordulni, némi kontroll miatt. A csekély másfél órás várakozás igen tanulságos volt. Öt percenként érkeztek újabb és újabb sérültek kisebb-nagyobb problémákkal. Rándulás, ficam, törés, vágás és hasonló nyalánkságok. A huzatos, piszkos és lehangoló folyosó nem sokat dobott a várakozók hangulatán. 
(Sajnos érkezett egy olyan néni is, aki nem biztos, hogy valaha is elhagyja a kórházat, olyan szörnyűséges állapotban volt. Kívánom neki, hogy meggyógyuljon!)
Mint a futószalagon úgy következtünk mi betegek egymás után. Senki nem hőbörgött vagy méltatlankodott a hosszú várakozás miatt, hisz láttuk, hogy a személyzet és az egyetlen doktor igyekeznek úrrá lenni a helyzeten és úgy gondolom sikerült is nekik. A méltatlan körülmények ellenére mindenki megkapta azt a kezelést, ami az adott pillanatban elérhető és biztosítható volt számára.

Nem akarok ünneprontó lenni egy ilyen pozitív kép után, de meg kell említenem a kávéfoltot, ami engem általános következtetések levonására késztetett. Egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, de úgy gondolom, hogy másképp is végződhetett volna. Persze ez csak egy kis csacska történet, de látlelete rólunk, itt és most.
Mi is történt? A kávéautomata elromlott és vagy két pohárnyi kávét a földre csepegtetett, ami szép lassan útra kelt. Folyt, folyt amíg csak tudott. Legyőzve a súrlódást sikerült vagy másfél méternyi szabadságot nyerve szép folyamatos kávébarna foltot festenie  a padlóra, pont a folyosó közepéig.
Szeretem azt játszani, hogy figyelem az embereket és az ilyen alkalmak remek lehetőséget nyújtanak erre. 

Nyilván az élet nem állhat meg, így percenként többen mentek el a folt mellet illetve léptek bele. Ami a legviccesebb volt, hogy sokan észre sem vették, hogy átgázoltak rajta és több lépésnyire színezték meg vele a padlót. (Persze azt is mondhatnám - koszolták össze- de ez esetben ez már nem sokat nyomott a latba). Volt aki oda-vissza szépen kikerülte vagy átlépte. A tolókocsik nagy részét simán áttolták rajta, nem is beszélve a hordágyakról és betegágyakról, amikkel esély sem volt kikerülni. 
Többen látták a személyzet tagjai közül is, de ők szépen átlépték és kész. Gondoltam majd csak lesz valaki aki hívja az ügyeletes takarítónőt, aki két perc alatt szép tisztaságot teremthet az automata környékén. De nem ez történt, hanem ami most általános. Mindenki úgy tett 1: mintha nem is látná a foltot,  2: nem az ő dolga,mi köze hozzá.

kép helye: http://tisztasag.wordpress.com/2010/02/09/a-kavefolt-tisztitasa/

A hosszú bevezető után most értem el a lényeghez. (Remélem eljutottatok idáig az olvasással!?)
Nem akarok lemenni nagyon alfába, de szerintem ez a kis példa (a csattanóval) nagyon is jól mutatja, miként is élünk itt a Földön 2011-ben Magyarországon. Mert mi lett volna a legegyszerűbb. Ha már kifolyt, gyorsan feltörölni és kész. Probléma eliminálva. De nem, mi úgy teszünk mintha nem is létezne a probléma vagy ami még jobb, hogy nem mi vagyunk a felelősök, csinálja az akinek a dolga. (Kíváncsi lennék, hogy a takarítónőnek mikor szóltak, ha szóltak egyáltalán). Én nagyon szomorú vagyok, hogy legtöbben úgy gondolják a környezetük problémája másokra tartozik. Mindenki csak a maga érdekeit nézve akarja élni az életét, ami teljességgel lehetetlen. Így vagy úgy, de részei vagyunk az egésznek. De erről majd máskor.
Csattanó: mikor kijöttem a vizsgálatból láttam, hogy egy lepedővel nagyjából felmaszatolták a foltot, és a hófehér lepedő összegyűrve, mocskosan ott feküdt az automata mellett.
Szerintem a felmosás egyszerűbb és sokkal olcsóbb lett volna. Arról nem is beszélve, hogy sok kórházban a mosatás egy vagyonba kerül és napi szinten probléma az ágynemű ellátás folyamatosságának biztosítása. Magyarul : sokszor előfordul, hogy a beteg alatt nem tudnak lepedőt cserélni mert nincs.

Utóirat: Lehet, hogy túl komolyan veszek mindent?


2011. július 30., szombat

Bognár Szilvia, Herczu Ágnes, Szalóki Ágnes -- Külön-külön

Összegyűjtöttem saját albumaikról is néhány számot. Egyik jobb mint a máik.

kép helye: http://www.gimagine.com/gimagine/Nepzene_neptanc/2011/2011-05-08-Fiery_Folk_and_World_Music_from_Hungary/default.htm










Bognár Szilvia, Herczu Ágnes, Szalóki Ágnes

Van még aki nem ismeri őket? Rossz kedv esetén gyógyszer helyett is érdemes Őket hallgatni.


kép helye: http://johnnysplayground.freeblog.hu/archives/2008/12/21/Herczku_Agnes_Szaloki_Agi_Bognar_Szilvia_-_Szajrol-szajra/





Füge

 Első találkozásom a fügével szárított formájában történt. Nem lett a kedvencem. Később a Garda-tó partján ízleltem frissen szedett valójában. Ez már tetszett. A tó körüli úton több helyen is teremnek fügefák. Napsütés, gyönyörű kilátás és ez a csodálatos csemege. Igazán jó pillanat volt. 

 kép helye: http://garda-to.utazni.info/

Akkor a Fővárosi Énekkar kórusában énekeltem és Garda-tó melletti Baldo hegy túloldalán vendégeskedtünk a Coro Soldanella testvér kórusunknál. De erről majd máskor. Térjünk vissza a fügéhez.

Bálint gazda oldalán található egy jó kis összefoglaló erről a gyümölcsről.
Mióta itt lakunk a két fügefa rendre ontja termését, ezért gyakran teszünk el fügét. Néha sajnos elfagytak a fák, de rendre helyrejöttek. Idén az egyik fán nagyon sok szép gyümölcs termett. Itt egy kis mustra.


Elkészítése:
Nagyon egyszerű. Mint minden gyümölcs esetében itt is az alábbi fázisok követik egymást.
  1. válogatás         
  2. mosás
  3. darabolás         -  mi szeretjük ha nagyobb vannak benne, ezért nem vágom túl apróra
  4. cukrozás          -  túl édesen sem jó, most k. 4 kg-ra fél kilogramm cukrot tettem
  5. pihentetés         -  legalább 12 órás, ez azért kell, hogy az ízek összeérjenek + a kevésbé érettek is
  6. főzés                -  felforrás után csak addig főzöm, hogy dzsem állagú legyen
  7. üvegberakás     -  én Na-benzoátot használok tartósításra
  8. száraz dunszt

2011. július 29., péntek

Palya Bea

Nekem nagy kedvencem Ö, aki különleges lényével elvarázsolja az embert. Nem ismerem minden lemezét, de dalainak többsége szívet melengetően közel van hozzám.
Saját oldalán így ír magáról, mikor egyedül énekel.

Palya Bea szólóban – Egyszálének koncert

Koncert, ahol nincs semmi más, csak a hangom, meg ami belül van. A legnagyobb kihívás, hiszen minden látszik, minden hallszik. 
Gyerekkorom első nagy találkozása a zenével Simon Ferenc Józsefné moldvai paraszténekes egy imája volt, Én felkelék jó regvel hajnalba. Egy szál ének szólt a felvételen, az erőteljes hang betöltötte a teret, a díszítmények mint a gyöngyszemek csillogtak a dallamvonalon. A csend is a zene fontos része volt, ez adta a dalok lélek- és lélegzetritmusát. A szavak jelentése kiélesedett, megjelent előttem a kép, amint Mária altatgatja, szájával fúddogálja a Kisjézust. És pontosan éreztem a néni minden rezdülését, a bőrébe bújhattam.
Hosszú ideig nekem a zenét ezek a felvételek jelentették. Magyar, majd bolgár, cigány, szefárd népzenei gyűjtéseken tanultam az egy-szál-ének erejét, a díszítmények, az idővel való bánásmód, a hangszín titkait, a dalban lévő lelki tartalom megformálását. Az arab és indiai felvételek még messzebbre vittek abban, mire is képes az énekhang. 
A Egyszálének koncertek mindig jókor jönnek. Olyan dalokat énekelek ebben az anyagban, amelyek visszavezetnek nemcsak a zenei gyökereimhez, de apámhoz, anyámhoz, nagyapámhoz, szerelmeimhez is utat vágnak, újra és újra, mindig másképp. A népdalok (Elment a madárka, Rózsa, Szépen veri az eső a virágot, S az én piros vérem...) régi kedvenceim, titkos kincset rejtő ékes kövek. A saját dalok pedig (Macskatangó, Szülésdal, Mindenkinek kurv‘anyja, Az elérhetetlen férfi) az úton járva születtek. 
Mennyi helyen jártam, mennyi mindent láttam, mennyi érzést éreztem… Düh, szeretés, szomorúság, vágy, magány, félelem…  Dalokba csomagolom mindezt, jó mélyről fölénekelem, amit még én is alig tudok, kifigurázom magamat, játszom, dobálom magam jó magasra, mint kisgyerek a játszótéren a pöttyös labdát. És élvezem, hogy a hallgatók velem együtt rezdülnek, velem sírnak, velem nevetnek. 
Közel vagyunk.




Néhány dalába hallgassunk bele. A többit már rátok bízom.






2011. július 28., csütörtök

Altatók

Sajnos mostanában nagyon nem tudok jókat aludni. A lábam rendbe beleszól, illetve drága családom tagjai időnként felülírják terveimet. Mint ezen az éjszakán is. Ugyan éjfél előtt kicsivel már lefeküdtem, úgy 3/4 órás fészkelődés után sikerült is elaludnom, de fél háromkor (maradjon titok miért) leánykám felkeltett. Ugyan az ő problémáját egy perc alatt megoldottuk, de én már nem tudtam visszaaludni. (Már egy hete tart ez a térd mizéria és azt hiszem kissé türelmetlenné váltam, mert sem feküdni, sem ülni, sem aludni nem tudok és ez most már nagyon kimerítő.) Így négykor már nem bírtam tovább és géphez ültem. Kerestem néhány jó altatódalt, hátha segít vissza pihennem. Íme a gyűjtemény:














2011. július 27., szerda

Kaláka 1. - Fekete ember

A Kaláka együttest sokad magammal szeretem és nem véletlenül. Ez a lemez nagyon mély benyomást tett rám. A versek hangulatát és mondanivalóját hihetetlen milyen érzékenységgel közvetíti a zene.










2011. július 26., kedd

A pillanat erejéről


“Soha ne becsüld le a pillanatot,
a pillanat- maga az élet.
A pillanat hozza a legnagyobb örömet
és a pillanat hozza a legnagyobb fájdalmat.
Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet,
a fájdalom pillanatai megerősítenek.
A szerelem pillanatai a legédesebbek,
a szakításé a legkeserűbbek. . .
de soha ne feledd, hogy a legkeserűbb pillanatot a legédesebb pillanatnak köszönheted!”

 A pillanat emlékműve.
 A képet és az idézetet  Sunflower oldalán találtam.

  • Mikor boldogan, jókedvűen, a fiammal fecsegve szedtem a létráról a szedret még nem tudtam, hogy csak egy pillanat  és már semmi sem lesz olyan mint akkor ott.
  • Mikor megbillentem még nem tudtam milyen baj leselkedik rám.
  • Mikor a leugrás mellett döntöttem -ami egy pillanat műve volt-, még nem tudtam, hogy rossz döntést hoztam.
  • Mikor a levegőben ügyesen "repültem", még nem tudtam, hogy a következő pillanatban soha nem ismert fájdalom tölt majd el.
  • Mikor bevittek a fiúk és beborogattam a lábam, még nem tudtam, milyen nagy a baj.
Csak egy pillanat volt és az életem örökre megváltozott. Lesznek dolgok amit már nem úgy, vagy soha többé nem csinálhatok. (Hogy fogok a Hoher Sonnblick-ra ilyen térddel felmászni?)  De élek! Meg van kezem, lábam és majd csak lesz valahogy. Főleg, ha kitartó és türelmes leszek a rehabilitációval.

Norvégiában azon a szigeten sok fiatal élte boldog mindennapjait és nem tudta, hogy egy pillanat alatt minden oda lesz.
Bizalommal fordultak ahhoz a rendőrruhás "ember"-hez, aki egy pillanat múlva már kioltotta fiatal életüket.
Az egyik pillanatban még minden rendben volt, a másikban meg semmi sem volt rendben.
Sokaknak, fájdalmasan sokaknak a teljes megsemmisülés jött el.
Haláluk értelmetlensége még szörnyűbbé teszi azt a pillanatot.

Aki azt hiszi rendben van az élete, az nagyon téved. 
Bárkinek, bármikor, bárhol változhat akkorát a sorsa, a lehetősége, a létformája, hogy az előző életével köszönő viszonyban sincs.
Önhibáján kívül is. Sőt!
Aki szeret gondolkodni, ajánlom figyelmébe Karinthy Ferenc: Epepe című művét
Megrázó és elgondolkodtató olvasmány a hamis biztonságérzetről, a világ kihívásairól.


2011. július 25., hétfő

Emlékezzünk az ártatlan áldozatokra

Ami Norvégiában történt az szörnyűséges. El sem tudom képzelni, miként lehetséges ez. Nyugodjanak békében.





2011. július 24., vasárnap

Kedvenc Albumok 2 - Udvaros Dorottya - Átutazó

Nagyon régen hallgattam ezt a lemezt és most jó volt újra felfedezni. Érdekes szöveg, jó dallamok és átütő egyéniség.


Ezt szeretem a legjobban:





Gondolatok a Vasárnapról

Miért pont Vasárnap? Lássuk mit mond Wikipédia.
A vasárnap a hét – a napjainkban általános, Európa keresztény részein szokásos felosztás szerinti – hetedik, záró napja.
A Bibliában az Ószövetség szerint a hét első napja: a teremtés hetének kezdőnapja.
Korábban Európában is a hét első napjaként tartották számon, s többek között az arab országokban, az Egyesült Államokban, Grúziában, Iránban, Izraelben, Kanadában, Örményországban és Portugáliában ma is az.
Az Újszövetség szerint ugyancsak a hét első napja: húsvét vasárnapja, amelyen Krisztus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak minden vasárnapot Krisztus feltámadása ünnepeként ülnek meg.
Az asztrológiában a vasárnapot a Naphoz kötik (lásd az angol Sun-day kifejezést, német Sonn-tag, mindkét nyelvben a Nap napja).
Az ókorban a napokat a hét akkor ismert bolygónak (köztük a Napnak és a Holdnak) rendelték alá. Az ókori latin és germán népek pedig isteneikről nevezték el őket (ez még tetten érhető egyes angol és német nap-elnevezésekben), vagyis a Nap, mint a legfőbb isten napja lett a vasárnap. A kialakuló katolikus egyház részben mivel el akart térni a zsidóktól, az Úr pihenőnapját is a legfőbb napra, a vasárnapra tette. [1]
A latin nyelvterületen az „Úr napja” a vasárnap jelentése. (Olaszul domenica, románul duminica, spanyolul domingo, stb.) A kereszténység a vasárnapot Krisztus feltámadásához köti – lásd az orosz Vaszkriszényje, feltámadás szót.
A magyar vasárnap szó valószínűleg a vásárnap összetett szóból ered, még a pogány korban keletkezhetett, mikor jelentése a vásártartással kapcsolatos, majd munkaszüneti napra vonatkozott. A 11. század nagy részében Magyarországon vasárnap tartották a vásárokat. Az szó elején lévő „á” elhasonulás miatt vált „a”-vá. A szó első írásos említése 1405 körülre datálható.[2]


Régóta - lásd. évek óta- nem emlékszem olyanra, hogy nekem a vasárnap pihenőnap lett volna. A heti elmaradásokat mikor tudja valamelyest behozni az ember lánya, ha nem a hétvégén. Ráadásul tavasztól őszig ott a kert és a telek is, tehát van hol programot csinálni. Bár mindig fogadkozom és tervezek, hogy márpedig pihenni fogok és csak olyat teszek, amihez kedvem van, ez valamiért sohasem jön össze.  Bár lehet, hogy én csinálok valamit rosszul. Biztos!!! Boldogult lány koromban a vasárnap kirándulással, koncertre járással, táncházzal és hasonlókkal telt. Ahogy megszülettek a gyerekek, ezek teljesen elmaradtak mellőlem. De nem baj, ennek így kellett történnie, s lesz idő, amikor visszajönnek ezek a lehetőségek. (Bár a térdem miatt, azt hiszem a táncházról is lemondhatok) 
Most ebben a kényszerpihenőben még is van lehetőségem valami értelmeset kezdeni magammal. S bár borús az idő odakinn, én nem búsulok és pár nekem tetsző dolgot fogok ma csinálni. Ahogy én hívom Városi Éva honlapján kaptam az ötletet "Things I Love Thursday" egy ilyen kis gyűjteménysorozat elindításához, azzal  a különbséggel, hogy én vasárnapra teszem. Mindjárt indul, addig is néhány jó zene.












2011. július 23., szombat

Calcutta Trió

Szerencsére van mire büszkék lennünk Magyarországon is. Sok évvel ezelőtt még én is jártam a koncertjeikre.

Itt találtam az alábbi írást róluk

Szitáron a világhírű indiai szitár-mester, Pandit Ravi Shankar egyetlen európai tanítványa Kozma András játszik a trióban, aki 31 éves pályafutása során számos nagy sikerű koncertet adott itthon és külföldön, így természetesen Indiában is neves indiai zenészekkel együttműködve.

Szalai Péter az indiai páros ütő-hangszeren, a tablán játszik. Az Ő mestere Ustad Alla Rakha, a tabla játék géniusza, aki nagyon hosszú ideig állandó kísérője volt Ravi Shankarnak.
2001-ben bekövetkezett halála óta fia, Zakir Hussain (a világhírű Shakti együttes tagja, aki 2006 márciusában Budapesten is fellépett a Millenáris Parkban) a guru-baija, azaz Péter tőle kapja a leghíresebb és legkiválóbb bombay-i gharana féltve őrzött titkait. Dr. Molnár András a trióban a tanpura nevű kísérő hangszeren játszik.

A trió fő célja alapításától fogva: a 3500 éves indiai klasszikus zene tradíciójának, csodálatos rágáinak, a világ legfejlettebb élő zenei ritmus rendszerének a lehető legtöbb hallgatóval való megismertetése.
A trió 30 év alatt sokat koncertezett külföldön (legutóbb Indiában, előtte Angliában), de a legfontosabbnak a hazai közönséggel való találkozást tartják. Ennek érdekében 29 éve működtetik az Európában párját ritkító Indiai Zene Klub-ukat havi rendszerességgel a Budapest, II. kerületi Marczibányi Művelődési Központban.
Az Indiai Követség régóta nagyra értékeli az indiai magas kultúra itthoni terjesztése terén elért sikereiket, s a csak neves indiai előadóművészektől joggal elvárható koncert teljesítményüket. Ennek elismeréseként bízták rájuk 1997 óta, hogy szervezzenek neves indiai klasszikus táncművészekkel közös esteket Budapesten és hazai nagyvárosokban.
[2007.05.31.]







Indiai Filmzenék

Ezekre a könnyed filmzenékre véletlenül találtam rá, de nagyon jó őket háttérzenének hallgatni. .Kicsit gyerekesek, kicsit bolondosak, kicsit álomszerűek, de dinamikusak és jópofák. A táncok meg nagyon profik, de ugyanakkor viccesek is. A zene egyenesen szerethető.
 Az indiai filmipar legnagyobb képviselőjéről itt  olvashatsz többet  Bollywood.
Van néhány nagy kedvencem is:



















Ravi és Anoushka Shankar

Aki többet szeretne megtudni a mesterről az itt Wikipédia -n tájékozódhat. Biztosan csodálatos lehet az embernek a saját -nagyon tehetséges- gyermekével együtt színpadra lépni. Lássunk ezekből néhányat.








Ravi Shankar és Yehudi Menuhin

Nagyon szeretem az indiai zenét. Van néhány ilyen témájú bakelit lemezem, amit annak idején rongyosra hallgattam/tunk. Miután nem vagyok szakértője, hivatkoznék másokra, akik ezt mesterfokon művelik.
Az alábbi sorokat a jelzett oldalon találjátok meg, sőt sok-sok érdekes infót is.


Indiai klasszikus zene
Az indiai klasszikus zene az általunk ismert legrégebbi töretlen zenei tradíció. Elsõ fennmaradt leírása Bharata: Natyashastra című műve, mely a legóvatosabb becslés szerint is az idõszámításunk utáni második században született. Ebben külön fejezet foglalkozik a hangszerekkel, a tála rendszerével, sõt a rasák és bhavák, vagyis az dallamok és hangsorok által keltett érzésekkel és érzelmekkel is.

Már az ókori görögök felismerték a hangsorok érzelmi hatását. Spártában a fiúknak csak a férfias és méltóságteljes ion, vagy dúr (bilawal) hangnemet tanították, ellenben úgy tartották, hogy a líd (kalyan) hangsor túl szabados, amelytõl óvni kell a férfiúi lelket. Indiában apránként finomították ki az érzelmek zenei megjelenítését. Évezredek alatt, minden generáció kiemelkedõ zenészei törekedtek az addigi eredmények megtartására és a legnagyobbaknak megadatott, hogy egy cseppnyit maguk is hozzátegyenek a tradíció tengeréhez.

Az indiai klasszikus zene zenei nyelv. Vannak hangzói, szavai, mondatai, vannak költeményei és ami a legfontosabb, van nyelvtana. A színpadon nem improvizáció történik, hanem élõ zenei kommunikáció. Nyugaton ilyen közös zenei nyelv volt a barokk idején és ilyen zenei nyelv a dzsessz is. A dzsessz közel száz éves és már mennyi változáson esett át. Ugyanez igaz az indiai klasszikus zenére is, bár alapjai, például a tiszta érzelmek megjelenítését szolgáló hang- és játékrendszer, legalábbis Bharata műve óta állandó.

Indiában egyszerre két, egymástól független, ugyanakkor egymással kompatibilis zenei rendszert hoztak létre. Az egyik a rága - a dallam rendszere, a másik a tála - a ritmus rendszere. Két olyan komlex zenei rendszerrõl van szó, amely gyakorlatilag teljes szabadságot biztosít az elõadónak, hogy egyéniségét, saját világát megjeleníthesse a zenében annélkül, hogy a zenei rendszer sérülne. Mindkét rendszer annyira sajátos, hogyha a földkerekség minden lakója - teszem azt - tablán szeretne játszani, akkor sem kéne senkinek a másik stílusát utánoznia.
http://india.new.tilos.hu/

És most pár nagy kedvencem. A címben említett urak közös lemezei megunhatatlanok , gyönyörű zenéket tartalmaznak. Aki még nem ismeri, járjon utána.







2011. július 22., péntek

Esik eső szép csendesen cseperög.....

Nem éppen nyári idő van, hol esik, hol nem, beborul-kiborul, ezért ilyen hangulatú zenéket kerestem.

Először csukott szemmel hallgasd, nagyon jó:




LGT-től egyik legnagyobb kedvencem:


 Angolul is:



Kovács Katival ugyan az másképp:




Az Omega száma is nagyon jó:

Zorán számát igazán jó hallgatni eső nélkül is:


Egy kis játék Micimackóval:

Egy szép népdalos a három Gráciával: Külön külön is imádom mindhármat.

Palya Bea csodálatos hangja is ide illik:


Rúzsa Sándor sem maradhat le:

Az alábbi népdalt más feldolgozásban is megtaláljátok itt.

2011. július 21., csütörtök

Diagnózis: elülső térd keresztszalag szakadás

Ez van. Ahogy a net-en utána olvastam nem vagyok ezzel a problémámmal egyedül. Sok-sok sportoló is átesett már ilyen sérülésen, majd csak én is túl leszek rajta.
Több mint 30 éve dolgozom az egészségügyben, úgyhogy sok illúzióm nem volt arról, mit fogok személyesen tapasztalni. Lám bejött.

Egymás után érkeztünk mi betegek, folyton várt valaki ellátásra.  20.15 körül értünk be és már 22.00 után itthon is voltunk (fél óra út), tehát szerencsém volt nem kellett sokat várni. Csináltak röntgent, a doki megvizsgált és merevítőt is kaptam, így már a saját lábamon jöttem ki a rendelőből. Milyen érdekes, hogy két nappal ezelőtt egy rehabilitációs osztályon jártam, hol nagyon sok amputált beteg volt s köztük 2 nagyon fiatalt is láttam. Nagyon megsajnáltam őket. Gondolom valami közlekedési balesetben vesztették el a lábukat. Olyan szomorúak voltak. Már sok minden van a hátuk mögött, de még több előttük. Újra megtanulni járni protézissel nem egy egyszerű dolog és sok fájdalommal, félelemmel jár. S mit ad Isten, két nappal később én is tolókocsiban üldögélve várom a fejleményeket. Adjak hálát az égnek, hogy csak ennyi bajom lett. A következő 50 évre majd el leszek vele valahogy.
A kórház sajnos elég lepusztult, és akik annak idején a zöld csempés fal mellett az ajtókat okker sárgára festették, vagy színvakok voltak vagy nem is gondolták komolyan. Iszonyat színösszeállítás. Ami a legjobban tetszett, hogy az ISO minősítés két tanúsítványa ott díszlett egy kopott, irtó ronda színű ajtón. Mindegy ez van.
A szakdolgozók kedvesek és aranyosak voltak mindenkivel. Akihez kerültem doki, végül is rendes volt egy kis sajátos stílussal, de ezt én már jó ideje ismerem, nem lepődtem meg rajta.
Volt viszont egy nagyon csinos doktornő is, aki túl ment azon a határon, amit szerintem megengedhetne magának. Az egy dolog, hogy nem tudja a betege nevét, de nem is érdekli, mert lesz...a   A másik beteg pedig mit képzel, már itt van 8 napja mindenféle kezelést megkapott és most kisüti, hogy az eddig épp lábán a térde fáj. (Gondolom azt terhelte jobban, ha a másik beteg) Majd ő jól pofán üti és akkor legalább tudni fogja, hogy mije fáj. Én meg ott fekszem a vizsgálóasztalon és mind ezt hallom. Kissé kiakadtam!
Nyugodtam ki lehetne sok kórházra írni, "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel."

Remélem én jól felépülök és nem kell sokáig újra megtapasztalnom hasonló jeleneteket. Nekem az a véleményem, hogy aki nem szereti a betegeket és nem szereti a munkáját, az ne maradjon az egészségügyben. Ott csak az elhivatottaknak lenne szabad dolgozni. De ez egy újabb téma lesz valamikor.
Ezúton kívánok minden embertársamnak jó egészséget!  A többi majd jön, ahogy jön.


Eddig sem tudtam így ugrálni mint ezek a fantasztikus cirkuszosok, sajna már reményem sincs rá. Sebaj, nézni és hallgatni még tudok.