2011. szeptember 10., szombat

Tomóceusz Katatiki vagy Gyugyu


A munkámból kifolyólag három éve autóval járok, ami egyfelől nagyon kényelmes, másfelől pedig lelkiismeret-furdalást okoz, hogy én is hozzájárulok a város rossz levegőjéhez és a Föld felmelegedéséhez. Sajnos ezen most nem tudok változtatni. Ráadásul most nem olvasok annyit, sőt alig, mint mikor BKV-val jártam. Este már gyorsan lekókad a fejem és már alszom is. Azt a keveset.
Tudom, hogy gyalogos társaim nem tudják elképzelni, milyen kellemetlen érzés, amikor ül az ember az autóban és a lámpáknál rendre jönnek a kéregetők. Persze napjában többször előfordul, több helyszínen.Nagyon rossz érzés.Nem azért mert pénzt kell adni (én 100 Ft- szoktam), hanem maga a helyzet abszurd. S tudom, hogy jó részük bér-koldus és valami zsivány el is veszi a napi keresményt, de ha valaki tiszta szívvel végig nézett már olyan dokumentum- vagy játékfilmet, ami ezzel a témával foglalkozott, akkor ugyan nincsenek illúziói, de mégis ad, mert tudja, hogy valamiképpen csak megélhetéshez segíti a másikat.
Szokták mondani, hogy sokan nem is akarnak dolgozni, ebből és hasonló ügyletekből is össze szednek szép pénzeket. Szerintem a mai munkaviszonyokat inkább munkaiszonynak kellene nevezni. A dolgozó teljesen kiszolgáltatott és a nagy átlag olyan kevés pénz kap fizetés gyanánt, hogy az már gyalázat. Nem csoda, hogy vannak olyanok aki mással foglalkoznak, persze valljuk be, esélyük sem lenne elhelyezkedni.


Persze vannak csodák és most a BKV 10 utcaseprői állás kapcsán 10 embernek esélyt ad. De, hogy történhet meg ma Magyarországon, tehát 2011-et írunk, ami már a XXI. század, hogy 10 állásra 1000 jelentkező akad, akiknek egy jó része diplomás ember. Még mérnök végzettségű is sok van köztük, pedig ma az állítólag keresett szakma. HOGY LÉTEZHET EZ???!!! Miért akar egy mérnök utcaseprő lenni. Sajnos mindannyian tudjuk a választ.

 Kicsit szomorúra sikerült ez a poszt, de mint Hofi-tól tudjuk, kell néha egy kis lazítás. 
Ezen legalább sírva nevethetünk!

 Én azért adok a kéregetőnek, mert bár több mint 3 éve nem élünk valami fényesen, de még van munkám és egészségem s én a kocsiban ülök, ő pedig kinn áll az esőben, hóban, tűző napsütésben és elviseli a lenézést és a nehéz sorsát, ahonnan csak keveseknek adatik meg a kikapaszkodás.
Tegnap vásároltam egy szupermarketben és  a parkolóban jött oda hozzám egy fiatalasszony piciny gyermekével. Olyan szívbemarkoló látványt nyújtottak, hogy elmondani nem tudom. Kiderült - kiejtés alapján rákérdeztem-, hogy Erdélyből jöttek át három kisgyermekkel, mert itt jobban meg tudnak élni. Valami alkalmi szállás adódott nekik, ők meg munka híján koldulnak. Láttam a férjet is a gyerekekkel, kifejezetten szépek voltak mindannyian, csak kissé piszkosak. Kaptak némi élelmet és 500 Ft-t. Nagyon szégyelltem magam. Miért is? 
Szeretnék olyan világban élni, ahol senkinek sem kell megalázkodnia pár száz forintért, 
egy falás kenyérért!

Tudom illúzió és lehetetlenség, mert az ember alaptermészete, hogy másokon átgázol és mindent tönkre tesz maga körül? Talán nem mindenki ilyen. Én tudatosan törekszem arra, hogy meghalljam a segítséget kérők hangját és a magam eszközeivel próbálok ott segíteni, ahol csak tudok. De nem azért mert balek vagyok akit be lehet palizni, hanem mert mélyen átérzem a másik embertársam helyzetét.
Életútja során az örök kérdést mindenki megválaszolja, de az eredmény csak a végén derül ki.
Emlékszünk Sánta Ferenc regényéből készült Ötödik pecsétben az alábbi dilemma adja a történet főgerincét.
Gyurica ezen az estén egy különös kérdést intéz az egybegyűltekhez. Ha újra megszülethetnének, kinek a sorsát vállalnák magukra: a kegyetlenkedő rabszolgatartóét (Tomóceusz Katatiki), aki nem érzi hogy bűnt követ el, amikor rabszolgáit bántalmazza, sőt úgy érzi korának erkölcsei szerint megfelelően viselkedik, vagy a rabszolgáét (Gyugyu), akit gazdája megnyomorít és megszégyenít, ám mindezek után megnyugszik, mert bizonyos erkölcsi fölényt érez magában. A vita elindul és hosszas töprengés után is csak a fényképész tudja egyértelműen Gyugyu szerepét felvállalni. A társaság nem hisz őszinteségében, a kérdés pedig tovább gyötri a négy embert, s talán még Gyuricát is.
Az élet sohasem fehér és fekete, de az alapkérdés mégis az, uralkodni akarunk a világon, vagy azzal együtt élve, segítve azt, értelmes dolgokkal töltjük-e meg életünk serlegét.
Az út legvégén mindenki szembesül tetteivel és annak következményeivel.



kép helye: http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=42502
kép helye: http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%B6t%C3%B6dik_pecs%C3%A9t_%28film%29