2011. július 31., vasárnap

Látlelet egy vasárnapi ügyeleten

Ma megint szerencsém volt a sürgősségi osztályon megfordulni, némi kontroll miatt. A csekély másfél órás várakozás igen tanulságos volt. Öt percenként érkeztek újabb és újabb sérültek kisebb-nagyobb problémákkal. Rándulás, ficam, törés, vágás és hasonló nyalánkságok. A huzatos, piszkos és lehangoló folyosó nem sokat dobott a várakozók hangulatán. 
(Sajnos érkezett egy olyan néni is, aki nem biztos, hogy valaha is elhagyja a kórházat, olyan szörnyűséges állapotban volt. Kívánom neki, hogy meggyógyuljon!)
Mint a futószalagon úgy következtünk mi betegek egymás után. Senki nem hőbörgött vagy méltatlankodott a hosszú várakozás miatt, hisz láttuk, hogy a személyzet és az egyetlen doktor igyekeznek úrrá lenni a helyzeten és úgy gondolom sikerült is nekik. A méltatlan körülmények ellenére mindenki megkapta azt a kezelést, ami az adott pillanatban elérhető és biztosítható volt számára.

Nem akarok ünneprontó lenni egy ilyen pozitív kép után, de meg kell említenem a kávéfoltot, ami engem általános következtetések levonására késztetett. Egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, de úgy gondolom, hogy másképp is végződhetett volna. Persze ez csak egy kis csacska történet, de látlelete rólunk, itt és most.
Mi is történt? A kávéautomata elromlott és vagy két pohárnyi kávét a földre csepegtetett, ami szép lassan útra kelt. Folyt, folyt amíg csak tudott. Legyőzve a súrlódást sikerült vagy másfél méternyi szabadságot nyerve szép folyamatos kávébarna foltot festenie  a padlóra, pont a folyosó közepéig.
Szeretem azt játszani, hogy figyelem az embereket és az ilyen alkalmak remek lehetőséget nyújtanak erre. 

Nyilván az élet nem állhat meg, így percenként többen mentek el a folt mellet illetve léptek bele. Ami a legviccesebb volt, hogy sokan észre sem vették, hogy átgázoltak rajta és több lépésnyire színezték meg vele a padlót. (Persze azt is mondhatnám - koszolták össze- de ez esetben ez már nem sokat nyomott a latba). Volt aki oda-vissza szépen kikerülte vagy átlépte. A tolókocsik nagy részét simán áttolták rajta, nem is beszélve a hordágyakról és betegágyakról, amikkel esély sem volt kikerülni. 
Többen látták a személyzet tagjai közül is, de ők szépen átlépték és kész. Gondoltam majd csak lesz valaki aki hívja az ügyeletes takarítónőt, aki két perc alatt szép tisztaságot teremthet az automata környékén. De nem ez történt, hanem ami most általános. Mindenki úgy tett 1: mintha nem is látná a foltot,  2: nem az ő dolga,mi köze hozzá.

kép helye: http://tisztasag.wordpress.com/2010/02/09/a-kavefolt-tisztitasa/

A hosszú bevezető után most értem el a lényeghez. (Remélem eljutottatok idáig az olvasással!?)
Nem akarok lemenni nagyon alfába, de szerintem ez a kis példa (a csattanóval) nagyon is jól mutatja, miként is élünk itt a Földön 2011-ben Magyarországon. Mert mi lett volna a legegyszerűbb. Ha már kifolyt, gyorsan feltörölni és kész. Probléma eliminálva. De nem, mi úgy teszünk mintha nem is létezne a probléma vagy ami még jobb, hogy nem mi vagyunk a felelősök, csinálja az akinek a dolga. (Kíváncsi lennék, hogy a takarítónőnek mikor szóltak, ha szóltak egyáltalán). Én nagyon szomorú vagyok, hogy legtöbben úgy gondolják a környezetük problémája másokra tartozik. Mindenki csak a maga érdekeit nézve akarja élni az életét, ami teljességgel lehetetlen. Így vagy úgy, de részei vagyunk az egésznek. De erről majd máskor.
Csattanó: mikor kijöttem a vizsgálatból láttam, hogy egy lepedővel nagyjából felmaszatolták a foltot, és a hófehér lepedő összegyűrve, mocskosan ott feküdt az automata mellett.
Szerintem a felmosás egyszerűbb és sokkal olcsóbb lett volna. Arról nem is beszélve, hogy sok kórházban a mosatás egy vagyonba kerül és napi szinten probléma az ágynemű ellátás folyamatosságának biztosítása. Magyarul : sokszor előfordul, hogy a beteg alatt nem tudnak lepedőt cserélni mert nincs.

Utóirat: Lehet, hogy túl komolyan veszek mindent?