2015. november 26., csütörtök

Modern hős feketében.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy hősök csak régen léteztek, amikor a csatában fegyverrel védték a hazát, vagy az ellenséges vonalak mögött titokban végrehajtottak valami nemes feladatot. 

A történelemre úgy tekintünk mint a régmúlt kronológiai eseményeire, amit be kellett magolni az iskolában. Volt köztünk aki szerette - jómagam is -, volt aki utálta, de valahogy az érettségin mindenki átment belőle és kész. Ezzel letudva.

Hősök és nem hősök, hősi és hőstelen időszakok együtt kerültek a feledésbe. Időnként nagyobb ünnepekkor beszélnek róluk ilyen-olyan pártpolitikai meggyűződésből és még az az érdekes eset is elő szokott fordulni, hogy ugyan az a személy vagy ugyan az az esemény teljesen másképp fest innen vagy onnan tálalva. Ezt már megszoktuk és már oda sem figyelünk.

Pedig a a mi mindennapjaink, amit mi életünk során átélünk ugyan úgy bekerül majd a magyar történelem nagykönyvébe és jó pár év múlva majd újabb nebulók fogják biflázni, hogy mi is volt a Kádár-korszak, vagy a Rendszerváltozás. Hogy lettünk piacgazdaság és miként kezdtünk újra falakat emelni kis hazánk köré.

Én hősnek tekintem azokat is, akik a mai zavaros és érték-vesztett idők ellenére maximálisan teszik a dolgukat. Például jó szülőként felnevelik gyermekeiket, vagy merészen kiállnak az igazság mellett, még akkor is, amikor saját környezetük is óvja ettől.

Nekem most ilyen modern hős Sándor Mária, akinek nagyon drukkolok és féltem is.
Minden tiszteletem az Övé és társaié, akik végre ki mertek állni az egészségügyért. 
Annak ellenére, hogy senki nem kérte erre őket.
SŐT!