2011. december 9., péntek

Ady Endre: Békesség ünnepén

 

Ady Endre: Békesség ünnepén

Békesség most tinéktek, emberek.
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.

Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!…
Szép dolog ez!… Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán…



Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet…

Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna…

Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni

S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha…

Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.

Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.

Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl…
Odakint valami nagy titkot

Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg

S a terhesült föld ing, remeg,
A vajudó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg…
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt

És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának

Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek…
A Messiást nem várják immár,

Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember

Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet…
Ám ne nézz ki az éjszakába,

Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,

Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végitélet…
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,

Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik. 

  Szenvedélyes, mélyből jövő, megrázó líra Ady Endre lírája. Az ő „életakarása”, ez a nagy kaputtárás mindenféle szenvedésnek, gyönyörű és különös költeményekben virágzik ki, melyeknek színén, illatán, gyökerén még érzik a talaj, melyből kiszakadtak. Kívülről sohasem veszi tárgyát. Csak magából merít: amit élt, amiért álmatlan éjszakákon veszekedett, amiről százszor lemondott, amihez százszor visszazarándokolt: ez hömpölyög erős árammal verseiben. Csak magából merít, s mert jelentékeny egyéniség, minden, amit megír: jelentékeny és érdemes a megírásra. És innét van az is, hogy ezek a versek nem különálló alkotások: külön hangulat, külön érzés, külön meglátás megverselései, hanem egymáshoz és hozzá tartoznak, egyik a másik értékét növeli, hatását fokozza, mert megvan bennök az a kiváló képesség, hogy mindenik vers mindig felrebbentse a benyomások, hangulatok, érzések egész tömegét…


Forrás: Fenyő Miksa: Ady Endre (Nyugat, 1909) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése