Az alábbi sorokat a jelzett oldalon találjátok meg, sőt sok-sok érdekes infót is.
Indiai klasszikus zene
Az indiai klasszikus zene az általunk ismert legrégebbi töretlen zenei tradíció. Elsõ fennmaradt leírása Bharata: Natyashastra című műve, mely a legóvatosabb becslés szerint is az idõszámításunk utáni második században született. Ebben külön fejezet foglalkozik a hangszerekkel, a tála rendszerével, sõt a rasák és bhavák, vagyis az dallamok és hangsorok által keltett érzésekkel és érzelmekkel is.
Már az ókori görögök felismerték a hangsorok érzelmi hatását. Spártában a fiúknak csak a férfias és méltóságteljes ion, vagy dúr (bilawal) hangnemet tanították, ellenben úgy tartották, hogy a líd (kalyan) hangsor túl szabados, amelytõl óvni kell a férfiúi lelket. Indiában apránként finomították ki az érzelmek zenei megjelenítését. Évezredek alatt, minden generáció kiemelkedõ zenészei törekedtek az addigi eredmények megtartására és a legnagyobbaknak megadatott, hogy egy cseppnyit maguk is hozzátegyenek a tradíció tengeréhez.
Az indiai klasszikus zene zenei nyelv. Vannak hangzói, szavai, mondatai, vannak költeményei és ami a legfontosabb, van nyelvtana. A színpadon nem improvizáció történik, hanem élõ zenei kommunikáció. Nyugaton ilyen közös zenei nyelv volt a barokk idején és ilyen zenei nyelv a dzsessz is. A dzsessz közel száz éves és már mennyi változáson esett át. Ugyanez igaz az indiai klasszikus zenére is, bár alapjai, például a tiszta érzelmek megjelenítését szolgáló hang- és játékrendszer, legalábbis Bharata műve óta állandó.
Indiában egyszerre két, egymástól független, ugyanakkor egymással kompatibilis zenei rendszert hoztak létre. Az egyik a rága - a dallam rendszere, a másik a tála - a ritmus rendszere. Két olyan komlex zenei rendszerrõl van szó, amely gyakorlatilag teljes szabadságot biztosít az elõadónak, hogy egyéniségét, saját világát megjeleníthesse a zenében annélkül, hogy a zenei rendszer sérülne. Mindkét rendszer annyira sajátos, hogyha a földkerekség minden lakója - teszem azt - tablán szeretne játszani, akkor sem kéne senkinek a másik stílusát utánoznia.
http://india.new.tilos.hu/Már az ókori görögök felismerték a hangsorok érzelmi hatását. Spártában a fiúknak csak a férfias és méltóságteljes ion, vagy dúr (bilawal) hangnemet tanították, ellenben úgy tartották, hogy a líd (kalyan) hangsor túl szabados, amelytõl óvni kell a férfiúi lelket. Indiában apránként finomították ki az érzelmek zenei megjelenítését. Évezredek alatt, minden generáció kiemelkedõ zenészei törekedtek az addigi eredmények megtartására és a legnagyobbaknak megadatott, hogy egy cseppnyit maguk is hozzátegyenek a tradíció tengeréhez.
Az indiai klasszikus zene zenei nyelv. Vannak hangzói, szavai, mondatai, vannak költeményei és ami a legfontosabb, van nyelvtana. A színpadon nem improvizáció történik, hanem élõ zenei kommunikáció. Nyugaton ilyen közös zenei nyelv volt a barokk idején és ilyen zenei nyelv a dzsessz is. A dzsessz közel száz éves és már mennyi változáson esett át. Ugyanez igaz az indiai klasszikus zenére is, bár alapjai, például a tiszta érzelmek megjelenítését szolgáló hang- és játékrendszer, legalábbis Bharata műve óta állandó.
Indiában egyszerre két, egymástól független, ugyanakkor egymással kompatibilis zenei rendszert hoztak létre. Az egyik a rága - a dallam rendszere, a másik a tála - a ritmus rendszere. Két olyan komlex zenei rendszerrõl van szó, amely gyakorlatilag teljes szabadságot biztosít az elõadónak, hogy egyéniségét, saját világát megjeleníthesse a zenében annélkül, hogy a zenei rendszer sérülne. Mindkét rendszer annyira sajátos, hogyha a földkerekség minden lakója - teszem azt - tablán szeretne játszani, akkor sem kéne senkinek a másik stílusát utánoznia.
És most pár nagy kedvencem. A címben említett urak közös lemezei megunhatatlanok , gyönyörű zenéket tartalmaznak. Aki még nem ismeri, járjon utána.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése