1.
A nagy nyár fülledtségét
az ég sötétje láncra verte,
megmaradt ereje fölött
hangzott a Hold ítélete.
A csillagos vidék felé lengedező
bársonyos fűszálak tengerében,
apró lépések nesze halt el
a tücsökciripelésben.
2.
A Hold lágy fénye úszott
egy sárga szempáron,
s kecses árnyék fodrozódott
a szellővel játszadozó fűszállakon.
A pezsgő rétet durván
egy út vágta ketté,
az árnyék lassan mozgott
a vágáson arra felé.
Karcsú birtokosa
az útszéli fűbe telepedett,
okos fejével éberen
a túloldal felé tekintett.
3.
Megrezzen szemközt egy bokor,
a korgó gyomrú állat szeme elkerekedik,
Át az úton az óvatlan préda felé
most megiramodik.
Óh, jaj de a világ önkényes teremtménye
felette vakon ítélkezik:
Tengernyi fénnyel, s nagy robajjal
közeledik felé,
a természet szemében:
az ördögi szekér.
4.
Egy csattanás. A hatalmas jármű
tovább halad tétován.
Az állat vékony lábai meginognak,
s a földre zuhan. Forog vele a világ.
Útszélén árván, vérző sebtől
remegve fekszik mostan,
s a halál gyengéden karjaiba veszi
mikor kicsi szíve utolsót dobban.
2010. április 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése