A fiam hívta fel erre a részletre a figyelmemet. Ő most sokat olvassa Márait és ami meglep s örülök neki, hogy érti is. Látom tanul belőle és gondolkodik a lényegen. Sajnos ez nem sok fiatalt jellemez ma. De őt igen és ezért is, büszke vagyok rá. Meg sok minden másért, de ez most nem tartozik ide.
A mai nap az emlékezés napja. Gyújtsunk gyertyát, hogy csonkig éghessen és emlékezzünk, s bízzunk abban, hogy a mi sírunkhoz is kijön majd néha napján valaki és értünk is fognak az elkövetkezők néha gyertyát gyújtani. S az égi körforgás majd megy tovább, de már nélkülünk. "De akkor ez sem fáj már."
"Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik.
Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben.
Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen.
Egy napon fölébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség.
Valami él még szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszont látni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ez a várakozás évtizedeiben hitted.
Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére.
Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már."
