2012. június 14., csütörtök

Úti élmények

Ma újra hosszú útra indultam és nagyon szép nap kerekedett belőle. Gyönyörű nyár eleji időben indultam neki az M7-es autópályán a Zalai-dombságnak. Pacsára igyekeztem, ami azért nincs olyan közel.  Nem bántam, mert a kilométerek gyorsan szaladtak el mellettem én meg nagyon élveztem a vezetést egy ilyen szép napon. Még az autópályáról is jól lehetett nézelődni és kezdtem nagyon sajnálni, hogy nem hoztam fényképezőgépet. De majd később ezt még inkább bántam.




Átmentem a kedvenc Kőröshegyi völgyhídon is, ahonnan nagyon szép a kilátás, bár robogó autóból nem lehet sokat látni, főleg ha vezet az ember lánya. Talán utasként jobb lenne, de ilyen minőségemben még nem keltem át rajta. Egyébként kár, hogy nincs rajta megállási lehetőség, de nyilván nem erre lett tervezve.

 A 76-os és 75-ös útra letérve lett igazán szépséges az utazás, mert a természet olyan csodálatos volt, hogy csuda. Ezernyi árnyalatú harsogóan zöld színek mindenütt, gomolygó fehér habos felhők úsztak a kristálytiszta kék égen, szóval tiszta "giccs", de úgy naturálisan, aminél nincs is szebb.  Imádom.

Vajon idén is hányan mennek külföldre azért, hogy valami szépséges csudát lássanak, amivel utána el is lehet büszkélkedni, pedig csak ilyen helyeket kellene felkeresni kis hazánk bármely részén és állítom olyan élményekben lenne részük, amikben a zsúfolt és közkedvelt turista helyeken nem. Elég lenne egy hátizsákkal elindulni erdőn mezőn és élvezni a nyugalmat a szépséget és elfedezni mind azt a gazdag élővilágot, ami körülvesz bennünket és hétköznapokon legtöbbünk észre sem veszi.

Pacsáról visszafelé Keszthelyen csak átsuhantam és a centrumot nem is érintettem, de vicces volt, mert a rádióban éppen arról beszéltek, hogy a Balaton partján egyre több település megszépül és sok érdekes fejlesztéssel várják a nyaralókat. Pont ezt a várost említették példának és felsorolták az újításokat, amik tényleg nagyon jópofának tűntek. Jó lenne nyáron visszamenni.


Ajka felé vettem az irányt. Útközben megálltam Sümegen, ahol szerintem még a 73-74-ben jártam először és eddig utoljára. Annyira érdekes, hogy a lapos falu szintjéből egy hatalmas dombon ott áll a vár, hogy nem lehet mellette csak úgy elmenni. Meg is álltam a pihenőben és kezemben a maradék fél szendviccsel elindultam felfelé, bár azt hittem olyan magasan van, hogy most nem lesz időm felmenni. Emlékeimben úgy élt, hogy annak idején nagyon nehezen és meredeken jutottunk fel az osztálykiránduláson.  Na de ez a múlt. Klasszul kiépített egy autónyi széles köves út vezet felfelé, ahol kényelmesen öt perc alatt fel lehet sétálni.Gyönyörű a kilátás. Én most csak a bejáratig mentem, mert siettem tovább, de legközelebb már családdal jövünk és hosszabb időre, mert érdemes. A várról ITT lehet tovább olvasni.



Viszont a fogyasztói társadalom és szokásai nagyon is kézzelfogható módon tettenérhető itt is. Először is: a parkoló környéke tele van étteremmel, vásárfiával és a szokásos turista csalogató ez + azzal. Másodszor: egy élelmes vállalkozó Taxi szolgáltatást üzemeltet és 500 Ft a felmenetel, oda-vissza pedig 900 Ft.  A gyalog 3-5 perces út. Én is láttam közlekedni, mert volt kuncsaft, sőt, hogy elférjen a kisbusz nekem is félre kellett állni. Nem is ez a bajom. Nem is az, hogy valaki munkahelyet teremt magának egy élelmes ötlettel. De mint természetvédő, mégis csak szóvá kell tennem, hogy az elhasznált üzemanyag károsító hatása nincs arányban azzal pozitív hatással amit ez a vállalkozás hoz. Biztosan lenne más megoldás is. Például egy csacsi vagy ló húzta hintón szerintem sokkal szívesebben és többen mennének fel a várba, mint egy pöfögő környezetszennyező tucat járművön. Na mindegy, ez csak az én véleményem.

Kedves Olvasó!

Ha idáig eljutottál az olvasásban, akkor nagyon kérlek szánj egy percet arra, hogy erről a dologról véleményt mondj. Kíváncsi vagyok Te mit gondolsz erről! Persze nem kell velem egyetérteni, hiszen az éremnek sokszor nem is két, hanem több oldala van. Előre is köszönöm! :))

De utazzunk tovább.

Devecseren csak átrobogtam és nagyon tetszett a falu szélén épített új rész, amelyben a vörösiszap-katasztrófa áldozatai kaptak új házakat. Így messziről nagyon szép kis házak, remélem lakni is jó bennük.

Épp elhagytam a falut mikor arra gondoltam, hogy az egész úton idáig (pedig már akkor közel 300 km körül jártam) nem láttam gólyát, mikor feltűnt Kolontár táblája és mit látok? Egy gyönyörű gólyamadár pihen a fészkében. Úgy megörültem neki. Annyira hozzátartozik a tájhoz és nyárhoz, hogy már hiányzott. A gólyák nagy utat tettek meg idáig, vonulásokról ITT lehet érdekes információkat kapni. Nem is tudtam, de létezik  Fehér Gólya Múzeum.  Ezt egyszer meg kell nézni.  A gólyakamerákat viszont néha szoktam nézegetni.

Kolontáron még mindig láthatók a katasztrófa nyomai, a vörös szín uralkodik a tájon. Az út ott visz el a tározó mellett, amely tényleg hatalmas és monumentális. Egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy mekkora erők dolgoztak itt 2010-ben. Minden esetre jó volt magam mögött hagyni ezt a vidéket. Azokra a szerencsétlen emberekre gondoltam, akik meghaltak, megégtek vagy megsérültek. Szörnyű. Jó lenne, ha ilyenek sohasem történnének, de sajnos fognak. Hol itt, hol másutt. Az emberi tevékenység és a felelőtlenség hozza magával az ilyen eseteket.

Végre beértem Ajkára, de városnézésre nem volt lehetőségem, mert dolgozni mentem. Majd egyszer....

Összegezve, nagyon szép időben nagyon szép tájakon jártam és ha mélyebb belemerülésekre nem is volt alkalmam, azért nagyon örültem ennek a napnak.


A végére egy szép verset illesztek, amit ugyan már sokan sokféleképpen elmondtak és talán már néhányan unják is, de én soha. Igaz és szép vers, ami mindig és mindenkinek mond valamit.


Latinovits Zoltán Radnóti Miklós Nem tudhatom 

 

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése