2012. január 5., csütörtök

Becsapott madarak

Elvileg tél van. Gyakorlatilag nincs. Se hideg, se hó. Tulajdonképpen nem is bánnám, mert ahogy az évek múlásával így "fiatalodom" egyre kevésbé szeretem a zord telet. Nem hiányzik a zimankó és a hideg szél sem, de viszont az áldott napsütés az igen, az hiányzik nagyon.

Szerencsére napok óta bírható idő van. Sőt néha mintha túlságosan is, hiszen január elején járunk és nem ehhez vagyunk szokva. Úgy tűnik a madarak is "megbolondultak" szegények, mert becsapta őket a klímaváltozás és az időjárás.
Napok óta hangos madárfütty trillázik szerte szét az utcákon, ami melegséggel és reménnyel tölti el a szívemet, hiszen nemsokára tavasz lesz újból és még hangosabban szól majd madárének.Végre rövidülnek az éjszakák és előbb-utóbb több lesz a fény reggel és este.


 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján hasznos információkat olvashatunk arról, miként tegyük madárbaráttá a kertünket.


De ne higgyük, hogy a hideget megúsztuk és józan ésszel be is kell lássuk, hogy nem is lehet ez másképp.
A természetnek szüksége van erre a néhány hónap pihenőre.Nem lehet állandóan teljes erőbedobással vegetálni és elkápráztatni a sohasem elégedett emberek tömegét. Szóval kell a pihenő és a hívatlan kórokozóknak sem árt egy kis gyérítés. Tavasszal úgyis újult erővel képesek megnehezíteni a kertészek dolgát.
Addig is vigasztalódjunk néhány szép gondolattal és zenével.

Azt hiszem sokan nem ismerik a Kaláka együttes csodálatos lemezét, amelyen Jeszenyin verseit zenésítették meg. Ez a Fekete Ember című albumuk. Pedig ezt mindenkinek ismernie kellene. ITT már néhány nótájukat összegyűjtöttem erről a lemezről. Most hallgassuk ezt a vidám téli dalt!


Ide kívánkozik ez a kedves népdal részlet is.

télen nagyon hideg van
nyáron nagyon meleg van
soha sincs jó idő
mindig esik az eső

esik eső fúj a szél
hull a fáról a levél
káromkodik a juhász
hogy a nyája széjjelmász
 
Ezt a kedves dallamot Szvorák Katalin és a Téka együttes feldolgozásában találtam  
ITT meg.   (1:24-nél) 
Ez is tetszik, de a Muzsikás féle változat a kedvencem. 
 Sajnos arról nem találtam felvételt.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése