Pár napja végre eljutottam úszni. Az öröm nem volt teljes, mert két hossz után odajött az úszómester és megkért, hogy fél órára legyek szíves elhagyni a medencét mert újabb gyermekcsoport érkezett és a maradék két sávot is ők fogják elfoglalni. Gyakorlatilag nem tudok hol úszni. Szerencsére nem siettem sehová, így kifeküdtem a partra és addig is szunyókáltam egy kicsit. Minden esetre vicces, hogy anyagi okokból minden területet oda ad az uszoda különböző iskolai, óvodai és táboroztató csoportoknak, de megértem, válság van. Különben is ők vannak többen és gyermekek. Rendben, kivárom a soromat. El nézegettem az apróságokat. Aranyosak, helyesek,nagyon aktívak és hangosak voltak. A legtöbb olyan klasszul úszott, hogy csak na. Voltak köztük nagyon picinykék is, de mint a halacska fickándoztak a vízben.
kép helye: http://www.btkhok.hu/posts/17-esti-uszas
Végre eljött az én , illetve mi időnk is, mert az egyik nagy csoport elment, így kaptunk pár sávot mi felnőttek és végre kiúszhattam magam. A lényeg most jön.
Éppen törölközöm-öltözöm, amikor bevágtat egy újabb gyermekcsoport. Egyesével kettesével vándorolnak befelé, de köszönni egyik sem köszönt. Akár csak a később megjelenő felnőtt (~20 éves) kísérő.
Hát én ezen elgondolkodtam, hogy is van ez?
Szerencsére olyan időket élünk, hogy aki teheti úszásoktatásra is beírathatja gyermekét, akit hetente akár többször is elvisznek és megtanítanak remekül úszni. Lehet, hogy közöttük van a jövő bajnoka is!! Ez a korosztály már laza, nem görcsöl sok mindenen, mint mi annak idején és ez jó. A felesleges fegyelmezésből vagy egyszerűen tekintélyelvből született gátakat le kell rombolni és engedni kell a lelket-testet szabadon szárnyalni. DE! Úgy gondolom az emberi együttélésnek vannak olyan alapvető szabályai, amelyek abban segítenek nekünk, hogy integrálódjunk a társadalomban és együtt tudjunk élni, létezni embertársainkkal. Ennek egyik sarkköve, hogy köszönünk, ha bemegyünk valahová.
Magyarul: nem nézem levegőnek a másikat, tudomásul veszem, hogy többen vagyunk. Megadom a kellő tiszteletet másoknak mert én is elvárom velem szemben. Mikor távoztam, természetesen hangosan köszöntem, de a kísérő kissé bizonytalan köszönésén kívül mást nem kaptam. (Örüljek ennek is.)
Egy biztos, nem a 3-5 éves gyermek tehet arról, hogy nem tud köszönni. Vajon mi szülők, megtanítottuk erre?! Én minden estre megtanítottam a gyermekeimet és még sokan mások is. Nekünk szülőknek a kötelessége, hogy jó példával elöl járjunk, ha gyermekünk magától nem veszi észre mi a helyes viselkedés, akkor erre figyelmeztessük. Én úgy látom, sok szülő a gyengébb ellenállás módszerét követi és csak azt tartatja be a gyermekével, amit a gyermek is éppen abban a pillanatban be akar tartani. Bizony ez nagyon ingoványos talaj. Mostanában figyeltem fel arra, hogy egy szupermarket teljes nagyságában lehet egy-egy gyermek hosszas visítását, üvöltését, sírását hallani. Egyre több olyan jelenetet látok, hogy a gyerek földhöz veri magát, húzatja magát, hiszti rohamot kap. Ha kedve van kipakol egy csomó tárgyat a földre, beletúr ebbe-abba, stb. Hihetetlen. Szerintem nagy igazság, hogy a gyermek viselkedése a szülői nevelés leképezése. Hát ebbe mostanában sokan belebuknak. Pedig még nem is sejtik, hogy mi vár rájuk a serdülő- és kamaszkor idején, amikor "normálisan" nevelt csemeték is meg tudnak teljesen bolondulni időlegesen. Persze kérdés, mit kezd majd a társadalom sok-sok elkényeztetett, szabályrendszerekhez nem szoktatott csupa individuális egyeddel. Miként lesznek képesek másokkal együtt, egy célért dolgozva "építeni a jövőt".
Kicsit messze szaladtam a köszönés témájától, de néhány illemtanról szóló linket ide másolok. Jó olvasgatást!
kép helye:http://www.varbak.com/kepe/%C3%BAsz%C3%A1s-tigris-fot%C3%B3k
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése