SelyemÁlom - mert megérdemeljük!

Pár napja egy konferencián voltam, ahol a meglepetés kiállító   Mécs-Szilágyi Nóra   és kedves kolléganője volt, akik gyönyörűséges egyedi, kézzel festett selyemkendőket mutattak be a tisztelt nagyérdeműnek. 

Látnotok kellett volna. Hihetetlen szín és formagazdagság mindössze egy négyzetméteren. (ugyanis a szép ívű állvány nagyjából ekkora területet foglalt el). Mutatok pár példát:

De van sok-sok más minta is sokféle színösszeállításban, sőt lehet kérni is. Formát és színt  is választhatunk. Ami tetszik.    Nézzetek  szét náluk:         Silkyway.

Még eddig sohasem ajánlottam itt a blogon egyetlen céget sem, de itt most azért tettem ezt meg, mert tisztelem azokat az alkotókat, akik szuverén egyéniségként járják az útjukat, szépet és hasznosat alkotnak és nem a szerencséjüket vagy a "sültgalambot"  várják ölbe tett kézzel, hanem tesznek, nagyon sokat tesznek is érte.

Akinek volt vagy van vállalkozása, aki írt már blogot és üzemeltet honlapot, az tudja, hogy milyen nehéz a mai időkben talpon maradni, főleg egy olyan egyedi termékkel mint a Nóráé.   Sok sikert kívánok Neki és lelkes csapatának a folytatáshoz.

Lélekben ünneplek!

1848. március 15.

Kokárdás, szép tavaszi ünnepnap van ma, de én megint csak lélekben ünneplek. Sok sok év óta, már a kokárdát sem tűzöm ki. Pedig szeretett és tisztelt ünnepem ez a nap. Meghatódottsággal gondolok azokra az ezrekre, százezrekre, akik lelkesen és életüket sem féltve álltak ki egy csodálatos ügyért és tettek is érte. Hittek valamiben és összefogtak.

kép helye:

De ma?

Nincs hova menni és nincs miért. Mint minden ebben az országban átpolitizálódott oda és vissza többször is. A forradalom csak ürügy, hogy az aktuálpolitika saját céljaira formálja az ünnepet és magát dicsérve, a másikat szidva újra és újra bebizonyítsa híveinek, hogy ő az egyetlen megoldás, ő az ír a bajra.

Ez baj. Ez nagy baj. Az élet színes és hiszem, hogy az összefogás tud csak igazi békét és boldogságot hozni egy ország népének. A kérdés csak az, hogy mikor jövünk rá erre és nem lesz-e késő?

Én sajnos a felejtős emberek táborába tartozom. Életem sok eseménye a múlt ködébe vész és nem mindig emlékszem dolgokra amik velem estek meg. Ez van. Ezért évtizedek óta naplót vezetek, talán így sikerül megőriznem valamit az akkori pillanatokból.

Egy apró momentumra viszont nagyon élénken emlékszem.  Életem első külföldi útja Bulgáriába vezetett a barátnőmmel. 1979-et írtunk. Túl az érettségin nagy felszabadulást éreztünk és öröm volt Várna és Neszebár utcáit koptatni. Egy hét után barátnőm hazajött és én egyedül mentem át Szófiába, ami egy gyönyörű város. Rengeteg park és érdekes épület. Nagyon-nagyon tetszett. S rengeteg gyönyörű ortodox templom. Aki teheti nézze meg ezt a várost. Na de vissza a történethez:

Egyik nap bementem a Szent Nedelja katedrálisba, ahol épp mise ment és én lenyűgözve bámultam az ikonosztázt és figyeltem a szertartást. Mikor is egy ponton az emberek megfogták egymás kezét és imádkoztak. Egy néni hozzám is oda jött, mondott valamit, de persze nem tudtunk kommunikálni csak kézzel lábbal, de ő megfogta a kezem és kaptam tőle egy almát is, és tovább mormolt valamit. Én -bár nem értettem semmit az egészből - mégis úgy éreztem, hogy egy pillanatra része lettem egy közösségnek, hogy része vagyok az univerzumnak és semmi baj nem érhet. Jó érzés volt.

Az alábbi szép vers nekem Dinnyés József hangján elevenedik meg ITT , akitől még a hetvenes évek derekán hallottam először ezt a dalt. Most még aktuálisabb mint akkor volt.

Utassy József: Hurrá

Szaladj, ha akarod látni, fuss!

Kitört a fák forradalma!

Szaval a száműzött Március!

Jégkirályt lincsel a Tarna!

Március! Március! Március!

Lángok a barackfaágon!

Láng, lobogó lila láng! Fiúk,

dobjuk rá a nagykabátom!

Március, gyönyörű március!

Szeretlek százezer éve!

Ki merne utadba állni?! Fuss!

Március, szerelmem: érj be!

S nagyon ide kívánkozik két kedvenc Petőfi versem is. Még gyermekkoromban olvasta nekünk többször is édesapám és ennek a pillanatnak az emléke is élénken él bennem. Valahogy akkor megéreztem, hogy az életben nagy döntések várnak ránk és ezek a versek - amit inkább egynek érzek -  nagyon költőien fogja meg ezt a kényszert.

 A kutyák dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Pest, 1847. január

          
A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
 A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
 Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Pest, 1847. január

Őszapó csapatban

A tél közeledtével idén is kihelyeztem a szokásos madárgolyókat a kerti fákra. S mint rendesen, a hideg beköszöntével megjelentek a madarak is, hogy elcsipegessék a finomságokat. Nem tudom miért, de most a kékcinkék nincsenek olyan számosan, mint például tavaly. Viszont a verebek tömegével járulnak az ingyenkonyhára. Hangos csiviteléssel veszik körül a diófát, amelynek ágairól három ebédlőasztal is kelletti magát. Egyszerre akár hárman is megpróbálkoznak felcsimpaszkodni egy-egy golyóra, bár ennek általában verekedés a vége.

kép helye:

Van két aranyos vörösbegy is aki meglátogat bennünket, de őket nem látom olyan gyakran mint a verebeket. Ráadásul ők hátrányos helyzetűek, mert tartósan nem tudnak megkapaszkodni a golyókon, jobbára csak a lehullott magvakat tudják felcsipegetni. Sohasem láttam őket együtt. Mindig külön jönnek. Az egyik kerekebb, a másik vékonyabb forma. Nagyon félénk madarak és a verebek sajnos elriasztják őket, sőt el is zavarják. ITT meghallgathatod az énekét. S mint látható, szereti a vajat is.

kép helye:

Viszont idén láttunk először őszapókat az etetőnél. Rögtön többet is, mert általában 4-5 madárka együttesen vándorolja végig a helyszíneket. Ők viszont kordában tartják a verebeket, akik megszeppenve nézik tisztes távolból a lakmározó csapatat. Ők szép békésen, ugyan akkor nagyon óvatosan csipegetnek.  Akár ketten is függeszkednek egyszerre. Mindig van egy őr is, aki az egyik ágról figyelve jelez a többieknek. De az őr szerepe folyamatosan cserélődik, így mindenki tud enni. Ez elég igazságos rendszernek tűnik.
Nagyon szép kis madarak, kedves hangjuk van, de nekem a farok tolluk tetszik a legjobban, ami a testük méretéhez képest nagyon hosszú. De gondolom ki van ez találva miért.

ITT egy nagyon jó kis videó látható róluk közelről hanggal együtt. 

kép helye:

A téli madáretetésről sok hasznos információt megtudhatunk a 

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 

honlapján ITT

Londoni mozaik

 A héten öt napra kiszakadtam a magyar valóságból és a mindennapok mókuskerekéből. Huszonhat év után nagy örömmel mentem "londonországba", ahol újra nagyon jól éreztem magam. 

Malév géppel indultunk és a Gatwick repülőtérre érkeztünk, amely igencsak kinőtte magát és szép számmal ontotta az embertömeget magából. Innen egy gyors és halk vonattal a Gatwick express-el mentünk át a Viktória pályaudvarra, ahol a következő köszöntő tábla fogadott.

Innen metróval mentünk át a Paddington pályaudvarra. London tömegközlekedése nagyon jól szervezett és igazán könnyű vele bárhová gyorsan eljutni.

Öt nap England

Hétfőn korán reggel indulunk Cardiffba, ahol céges tréningen veszünk részt. Kíváncsi vagyok, mert eddig csak egyszer jutottam el a Szigetországba és már annak is több mint 26 éve.

Londont imádom, Walesben még nem jártam, a tengert viszont megint látni fogom. Szóval sok élmény vár rám. Képes úti beszámoló egy hét múlva.

A blogolás szépségeiről

Gyakorlatilag alig 5 hónapja indítottam ezt a blogot, de sohasem gondoltam volna, hogy ennyi örömet okoz majd ez a fajta "naplózás".

Ami elém kerül és valamiért érdekes az felkerül a blogra, bár elmaradásaim is vannak jócskán . De bízom benne, hogy a lényeg mégis csak megjelenik a sorok között.

Ez alatt az öt hónap alatt sokat tanultam az internetes megjelenésről, amelynek jó példája a karácsonyi blogom, amely messze  túlteljesítette  minden elvárásomat. Az elején napi 30-50 látogató tisztelet meg a jelenlétével, de ahogy egyre tudatosabban kezdtem SEO-ni és linket- mély linket  építeni Facebook-ozni és Youtubon megjelenni,  napról napra több és több látogatóm lett. A csúcsidőszakban napi 2000 látogató is megfordult ezen az oldalon és teljesen ámulatba estem a tömeges érdeklődés láttán. Még ma is - több mint egy hónappal az ünnep után vannak látogatók az oldalon, akik a kreatív ajándékok elkészítéséhez keresnek ötleteket. 

A Találjanak meg az Angyalok! egyszerű kis bejegyzés viszi a pálmát a maga több mint 2.200 megtekintésével. 

Itt a Szívvel-Szívesen blogban is ért nagy meglepetés. Ez a blog ugyanis nincs sehol SEO-zva, linkelve, hirdetve. Egyedül a Facebook oldalamra  szoktam kitenni, gondolván a barátaim és ismerőseim megnézegetik néha, de a valóság az, hogy a látogatók fő sodra nem innen jön. A Google.hu adja a látogatók 50 %-t. 

S most jön az a tény, amiért ez a bejegyzés egyáltalán megszületett. (Remélem van még itt olvasó) 

Ugyanis a leglátogatottabb oldalak azok lettek, amelyek csak úgy mellékesen  születtek. De örülök, hogy így történt. 

A legkeresettebb és leglátogatottabb bejegyzés a  fő vonalba egyáltalán nem tartozó, de ugyanakkor a nagyon szeretett madárkákról szólt . Cinege, cinege aranyos pintyőke 

A második helyezett a a közalkalmazotti lét árnyoldalához tartozó bérviszonyokra utaló pár soros híradás volt egy közalkalmazotti bértábla fotójával kísérve. 

Hihetetlen, de gyakorlatilag ez a két vezető téma minden nap.

 S ami a legfurcsább, hogy sokan, nagyon sokan a beszúrt képeken keresztül találnak az oldalra. Ez is érdekes, hiszen amikor képet választ az ember nem a látogató, hanem a saját pillanatnyi állapota és érzései alapján választ képet.  

Nagy büszkeségemre a harmadik helyezett a nem is oly rég feltett saját készítésű Puha mézeskalács receptje lett. 

Már csak egy hiányérzetem van. A megjegyzések. 

Kedves Látogató! 

Kérlek ha van egy perced, kommentelj, mert nagyon jól esne a visszajelzés, hogy mi tetszik és mi nem. Így néha olyan, mintha üres térben mozognék, de nem, hiszen sokan visszatértek ide és olvasgattok.  Előre is köszönöm!! :))

7 milliárdan

Mostanában kevés időm volt blogozásra ezért jó két hónap késéssel írok erről a témáról, ami nagyon fontos és egy nagy mérföldkő.  Ésszel elképzelni nem is lehet, hogy mit jelent ez a szám - 7 milliárd, de a HVG fotósorozatából képet kaphatunk róla. Nézd meg itt!

Egy  jó cikket olvashatsz ebben a témában ITT 

Egy jó videó a  National Geographic Magazinból

ITT megtudhatod -nagy valószínűséggel- hányadiknak születtél 
ebből a 7 milliárdból.

Ráadásul a számláló csak pörög és pörög.

Én a 3,082,049,852.  ember vagyok ebből a 7 milliárdból.

Jó tudni, így mindjárt más :))

A világ egyik felén az a gond, hogy túl sokan vannak egy területen, a világ másik felén pedig az, hogy fogy és öregszik a lakosság. Míg Ázsia és Afrika népessége rohamosan nő, addig Észak-Amerika és Európa lakóinak száma egyre fogy és a bevándorlók nélkül pl. a német gazdaság is bajban lenne. Persze ugyanakkor van szép számban munkanélküliség is, amiért részben a bevándorlókat hibáztatják. Szóval nem egyszerű kérdés ez.

Kép helye:

Hogy mi lesz ennek a vége és hová jut az emberiség, azt hiszem még csak részben sem tudjuk elképzelni. Majd 100-150 év vagy 1000 év múlva visszanézve, vajon mi lesz a véleménye az akkori homo sapiensnek rólunk és korunkról. Átkozni vagy dicsérni fog-e?

Az emberek azt hiszik, hogy minden a fejük fölött dől el és mi kisemberek nem is tehetünk semmit. Pedig nem így van. Minden egyes nap, minden döntésünkkel befolyásoljuk szűkebb és tágabb világunk döntéseit. 

Ha a boltban a közelben megtermelt magyar árút veszem, akkor itthon teremtek munkahelyet és a környezetet is védem a szállítási távolság lerövidítésével. Ráadásul nem kell például zölden leszedett és mesterségesen időre érlelt zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanom.

Ha a mindennapi munkámban, tetteimben, kommunikációmban pontos, szorgalmas, kitartó és segítőkész vagyok, akkor megkönnyítem a körülöttem élők életét is, ők pedig az enyémet. Így kevesebb frusztráció és stressz, ugyanakkor  nagyobb hatékonyság, több elégedettség és örömtelibb életünk lenne. Kár, hogy ez most az álom kategóriába tartozó elképzelés.

Ha nem szemetelek, ha szelektíven gyűjtöm a hulladékot, ha tudatosan vásárolok és próbálom a fogyasztói társadalom extrém ajánlatait elkerülni, már sokat tettem az élhetőbb Földért.

Hiszem, hogy mikro környezetünkben mi magunk is sokat tehetünk az élhető világért és a fenntartható fejlődésért. Ha van ilyen. Csak hozzáállás kérdése.  A sok kicsiből pedig lehet a nagy. Akár egy élhetőbb Magyarország is. 

Most olyan rossz kedvű és kiábrándult mindenki, hogy talán itt az ideje felismernünk azt, amit Garas és Kern már jó ideje megtett. 

Egyedül nem megy

Sőt, már Minarik is hirdette:

Kell egy csapat

Trendi a gasztro

A blogok elterjedésével nagyon sokan indítottak úgynevezett gasztro blogot, aminek a száma szerintem veri a többi kategóriát. Vannak köztük nagyon igényesek és ötletesek is, de sokan csak úgy a saját kedvtelésükre fogtak bele és egyszerűen felteszik a hálóra. Nem különösebben cirkalmányozzák a dolgot, csak megosztják másokkal napi ételeiket. Mégis akad olvasójuk és követőjük. 

Én is követek ilyen "egyszerű blogot" és azt szeretem benne, hogy javarészt két lábbal a földön járó ételek szerepelnek benne, s mellette élvezettel olvasom a kis család, főleg az ikrekről szóló rövid híradásokat. 

Sokan azt gondolták, hogy az Internet majd szétválasztja az embereket, mert mindenki visszahúzódva a csigaházába egyedül szörfölget egy virtuális világban. De milyen érdekes, hogy bár fizikailag így néz ki a dolog, de a végkifejlet mégis csak az, hogy közösségeket építünk (iwiw, facebook, twitter, netlog, stb...) és egymás dolgairól tudunk és követjük a fejleményeket. SŐT!!

Az elégedetlenkedőknek

 Tudom nem szabad lefelé viszonyítani de talán nem árt, ha néha szembenézünk magunkkal és mumusainkkal. Néha érdemes megállni és helyes értékrendbe állítani életünket és terveinket.

Boldog vagyok, mert van gyönyörű családom!

Boldog vagyok mert egészségesek vagyunk!

A többi nem olyan fontos, mint sokszor hisszük.

A lényeg, hogy lássuk mi az érték számunkra és ne a holnaptól várjuk a boldogságunkat.

Minden viszonyítás kérdése.

 ITT nézd meg

A zene mindig segít!

Florence Nightingale nem sírna, hanem harcolna, 

mint ahogyan tette egész életében.

 

Szomorú vagyok, nagyon szomorú. Az egészségügyért vérzik a szívem, pontosabban a betegekért és a dolgozókért. Főleg a szakdolgozókért. 1975 óta tanulom ezt a szakmát és bár 4 éve - nem önszántamból - nem a betegágy mellett dolgozom, azért én mindig nővérnek / kardiotechnikusnak érzem magam. 

De mire megyek vele?!
Na, ezért vagyok szomorú.

Elkezdtem ezt a bejegyzést, elég hosszúra sikerült, de kitöröltem.

Káosz.
De még ez sem írja le pontosan.

Ez van. Ez lesz?

Jöjjön a zene. Az legalább vigaszt nyújt. Más úgy sem! 

Beethoven 9. szimfónia

részlet az Immortal beloved című filmből

Tízezer japán torokból
A több mint 10.000 énekes nagy része amatőr, de az előadás korántsem

Konduktor:   Yutaka Sado

Szoprán:     Asako Tamura

Alt:           Sumie Fukuhara

Tenor      :Hiroyuki Yoshida

Bariton:     Kyu Won Han

kép helye: