2011. november 24., csütörtök

Egy kiállítás margójára

Van nékem egy nagyon kedves kollégám Kertész Róbert, aki nem elégszik meg azzal, hogy az élet csak úgy csordogáljon körülötte, hanem tevékenyen rész vesz annak -amennyire lehetséges - alakításában. Úgy tűnik számára a fényképezés többet jelent mint másoknak és ennek meg is van az eredménye. 
Szép képeit gyakran láthattuk a közösségi portálokon, de azóta saját oldalai is vannak és rendszeresen publikál újságokba, internetes fórumokba.
S most megnyílt egy saját kiállítása is, amit szívből ajánlok minden kedves érdeklődő figyelmébe.

Számomra most ez a legkedvesebb kép tőle:



2011. november 23., szerda

Seregély tánc fekete-fehérben

A seregélyek igen kedves madarak -bár talán a szőlős gazdáknak más a véleményük - és a képek tanúsága szerint jól tudnak táncolni is a levegőégben.
A mellékelt weboldalon sok érdekes írás van, de ezt most azért emeltem ki, mert tényleg csodálatos a madarak tömeges együttmozgása és nagyon teszik, hogy ezt fekete -fehérben örökítették meg.

Annak idején a színes film megjelenésével temetni kezdték ezt az ősi technikát, de az idő bebizonyította, hogy szükség van rá és sokszor kifejezőbb is mintha szivárványszínekben pompázna az adott kép. Ezek a fotók pont ilyenek. Így tökéletesek.



2011. november 22., kedd

Budapesti hidak és vágyakozásaink

Életem legnagyobb részét itt, ebben a városban éltem le. Szerettem és szeretem ma is, de néha nagyon nehéz. Azt hiszem egy cseppet kezdünk túl sokan élni itt. Bár minden relatív. Kedves kolléganőm -aki a nyáron megfordult New Yorkban is- azt mondta, akkora a tömeg, hogy hihetetlen. Lépten-nyomon nekimennek egymásnak, annyira sokan hömpölyögnek az utcákon. Teszik ezt derűvel és udvariasan. Ha megtörtént a koccanás, elnézést kér a "lökdöső" fél a másiktól és mát fut is tovább. Semmi anyázás vagy ilyesmi. Mi szerencsére még nem hömpölygünk az utcákon, de valahogy a derű sehogyan sem akar előbukkanni az arcokon. Türelmetlenek, borúsak és elcsigázottak a legtöbben, ami teljesen érthető a mai (több éve tartó) nehéz helyzetben. De kérdem én, ez segít? Ettől jobban érezzük majd magunkat? Ha eluralkodik rajtunk a depresszió az segít majd túlélni a nehézségeket? Ha minden semmiségért betonba döngöljük egymást akkor jobb lesz a közérzetünk? Talán egyet érthetünk abban, hogy a válaszok mindegyike NEM! 
S mi köze ennek a budapesti hidakhoz?

2011. november 21., hétfő

Alvászavarok ellen Csoda Tej, tej, tej.....

A mi családunk nagyon szereti a tejet. Leginkább hidegen isszuk vagy kakaó formájában. Esetleg tejeskávé is lehet. Gyermekkoromban rengetegszer ittunk tejeskávét, amibe kenyeret aprítottak, ezért ez is volt a neve: Aprított. Nem tudom máshol szokásban volt-e ilyesmi, de ott Rákóczifalván igencsak. Én nem szerettem, ha a kenyér szétázik benne, ezért inkább csak a héját szerettem beletenni. Ma már nem iszom tejeskávét, valahogy elég volt belőle.

Viszont a finom tehéntejből elfogy vagy három liter naponta. Négyen vagyunk, tehát ez nem nagy kunszt, gondolnám. Hiszen gyakran főzök tejes ételeket, illetve minden másnap készítek kefirt, oda is elfogy jó pár liter.

Régebben a közeli faluból hoztuk egy kis boltból a tejet, mert finom, igazi  tejecske volt, de aztán annyira felemelték az árát, hogy átszoktunk máshová. Egyszer az a vicces helyzet adódott, hogy a kiszolgáló hölgy megkérdezte, macskákat tarunk-e, hogy ennyi tej fogy nálunk, mert mi többet viszünk mint másik öt vevő együttvéve. Jót nevettem. Mondtam van cicánk, de mi vagyunk a fő fogyasztók.



Egy paleo-s diétát tartó hölgy oldalán azt olvastam, hogy nem szabad tejet inni, hiszen a felnőtt állatok sem isznak tejet, s ez is bizonyítja, hogy a tejivás nem egészséges. Tudom a tejet sokszor eltemették, leszólták és állandóan ráragasztanak hangzatos jelzőket, de nekem az a tapasztalatom, hogy a tej egészséges és bizony a felnőtt állat is meginná, ha kapna. De a természet - nagyon okosan - úgy szervezte meg, hogy az anyaállatok csak addig szoptatják kicsinyeiket, amíg az feltétlenül szükséges, utána a következő nemzedékre gondolva és felkészülve akár el is kergetik kuncsorgó csemetéiket.

De, hogy az alvászavarok ellen is jó lehet a tej, azt azért nem gondoltam volna. Az alábbi cikket itt találtam, és érdekes dolgokat ír le benne a szerző. Bár nekem szegény tehenek jutottak eszembe, kiket viszont nem hagynak aludni még éjjel sem. Gondolom nekik más a véleményük erről az egészről. Na mindegy, ez van. Minden esetre megyek és iszom egy jó pohár tejet és megyek aludni. Hátha.....

Németországban jóformán népbetegségnek számítanak az alvászavarok: a 82 millió lakos közül minden harmadiknak megkeserítik az életét.

  •  A baj ellen altató tablettákkal lehet védekezni - vagy pedig azzal a "szenderítő itallal", amelynek receptjére nemrég kért szabadalmi oltalmat egy müncheni cég. A nedű nem más, mint tej - viszont különleges tej. Rendkívül magas ugyanis a benne lévő alváshormon, a melatonin aránya. Némely altatóval szemben az új szernek, amely már kapható német gyógyszertárakban, semmilyen mellékhatása nincs.

2011. november 20., vasárnap

Mit evett Szindbád?

Az alábbi remek írás sajnos nem saját darab, de annyira megtetszett, hogy közreadom. Az eredeti - sok egyéb érdekességgel -  ITT található.
 

Mit evett Szindbád? 
Természetesen húslevest evett.
Nem ilyet, ami itt a képen látható, hanem marhahús levest. Ez a leves köztudottan a levesek eleje, minden levesek legelsőbbike, a levesek öreganyja. Elkészítése elhivatottságot, hozzáértést, rátermettséget és ihletettséget igényel.
Macerás dolog, és a macera már az alapanyagok beszerzésével kezdetét veszi. Nem mindegy ugyanis, hogy az inkriminált jószág mely részeiből készül a leves. Kell hozzá egy szép darab hátszín, de olyan, amit a hentes nem emelt le a csontról. Csontos hátszín tehát. Kell azután még a levesbe rostélyos, abból a hatalmas, teniszütő méretűből, amelyet óvón és gusztusosan ölel körbe némi fehéres faggyú. A hozzáértő gasztromán pontosan tudja, hogy ennek a közepesen vastag faggyúrétegnek fontos szerepe van, enélkül a leves jó lehet, de tökéletes nem, mert ízei közül valami hiányozni fog. Valami olyan, amit - ha megvan abban a levesben -, még évek múlva is emleget az ember.
Ha tehát csontos hátszínünk és rostélyosunk már van, és e két húsnemű együttes súlya eléri a két, két és fél kilót, akkor szükséges magára hagynunk az asszonyt és a hentest. Mert most következik a leglényegesebb: a velős csont. Azt pedig csak asszonyok képesek kimosolyogni a mészárszék uraitól, nekik kell halkan, szemlesütve elsuttogniuk: " - Velős csontot keresek."

2011. november 19., szombat

Szindbád - nagy jelenet

Ki ne emlékezne a film nagyjelenetére, mikor Krúdy /Latinovits ebédel a kisvendéglőben. Az ember szájában össze fut a nyál, miközben nagy totálban vagy kis képernyőn nézi ezt a csodás étkezést. S hozzá a szöveg úgy, ahogy csak Latinovits tudta mondani.








De idézzük meg Márai Sándort, ő miként gondolkodott erről az ebédről:

Szindbád hazamegy - részlet

Részlet Márai Sándor könyvéből
„…Szindbád, évtizedes tapasztalatok birtokában, tudta azt is, hogy a kocsmákban, ahol hibás helyesírással írják az étlapot, igazibb bizalommal merítheti meg kanalát a vendég a levesben, mint a vendéglőkben, ahol nyomtatták az ételek nevét. Mindenhol evett a hajós e hazában, mértéktartóan, de nagyon figyelmesen, mintha ízekben, fűszerekben, mártásokban, jó szagú hozzávalókban élne tovább egy íratlan műveltség, mely legalább olyan igazi és éppen úgy jelenti Magyarországot, mint a Millenniumi Emlékmű vagy Vargha Gyula összegyűjtött versei.  

2011. november 18., péntek

2011. november 16., szerda

LATINOVITS ZOLTÁN - KARINTHY FRIGYES



Ezt olvasni is jó, de hallgatni is. Főleg a Színészkirállyal.


Páratlan előadás.  Ha jókedved van, vagy ha rossz, ez mindig jól jön.






2011. november 15., kedd

Fák fekete - fehérben



Ezen az oldalon egy jó kis összeállítást találhattok Pierre Pellegrini által készített fotókból. A képek szokásos helyzeteket örökítenek meg egyedi látásmódal. A szerző egyéb felvételei közül ITT válogathattok Megéri.