Ma Magyarországon az emberek nagy része sajnos nem, hogy nem hallgat rendszeresen népzenét, de igazából nem is szereti.S miért? Talán azért mert nem is ismeri.
Sok éve már, hogy szinte múzeumi darab lett a népzenész sokak számára. Már az anyukák nem igen énekelgetnek csemetéiknek semmit, népdalt még véletlenül sem. Leginkább bekapcsolják az elektromos felvigyázót vagy bömböl az egyen zene.
Sajnos az oktatási rendszer is sokat tett azért, hogy kigyomlálja az ifjúságból a kíváncsiságnak és az őszinte érdeklődésnek még a csíráját is. Az énekórák pedig szürke tananyaggá süllyedtek, pedig
Kodály,
Bartók és még sok millió tehetséges zenész országában ez egyszerűen hihetetlen.
Pedig a zene lelki gyógyításra, erősítésre képes csoda!
Bárkit, bármikor képes feldobni, megvigasztalni és fájdalmat enyhíteni. Csak nem használjuk eleget.
Szerencsére volt/van nekünk egy
táncházmozgalmunk és ma is működik sok muzsikás- és táncegyüttes, amelyek vigasztalást nyújtanak a hétköznapokra.
Ilyen
Berecz András is, akit már vagy 30 éve hallgatok és szeretek. A férfi énekeseknek különösen nehéz dolguk van szerintem, de ő egy unikum. Lélekmelengetően énekel és nagyon szívhez szólóan mondja meséit, amelyekben annyi humor van, hogy bőven táplálkozhat belőle mindenki. Kedvencem A férfi és a ló.
Hallgassuk most Őt.
Ej, nem szeretem az idők járását!
Megfordítom kalapom állását.
Nem árt annak sem eső, sem dara,
ej, még a jég is csak lepereg róla!
Ej, amott jönnek hárman a zsandárok!
Zörgetik az apró szemű láncot.
Rám verik az apró szemű láncot,
ej, kedves babám, ne tarts hozzám számot!
Ej, udvaromon van egy nagy almafa!
Tetejibe három piros alma.
Az az alma teli van féreggel,
ej, az én rózsám tökéletlenséggel!
